Felemás képet mutatnak a tavalyi lízingpiaci számok. A finanszírozott összeg a 2019-ben elért évtizedes csúcsot jelentő 740 milliárd forintról 14 százalékkal 639 milliárd forintra csökkent tavaly. Ugyanakkor jóval meghaladja a lízingpiaci szereplők által várt 550 - 600 milliárd forintos összeget. (A 2020-as évre vonatkozó korábbi előrejelzések a pandémia nélkül is azt jelezték, hogy a korábbi aranyévek után, a lízingpiac teljesítménye stagnálásba fordulhat.)

A pandémia miatt csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a visszaesés 2020-ban, ám a végeredmény a körülményekhez képest kedvezőnek mondható. Ezzel együtt is igaz, hogy a 2017-es szintre esett vissza a hazai lízingpiac. Sajnos a megkötött ügyletek darabszámát tekintve még kedvezőtlenebb a helyzet, e szempontból már inkább a 2016-os szinthez közelítettünk" - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Hozzátette: a tagvállalatok teljes portfóliója, azaz a tőkekintlévőség növekedett 2020-ban 9,5 százalékkal 1714 milliárd forintra - bár ebben a moratórium is jelentős szerepet játszott.

QP | Quality Placement

Vesztesek, és kivételek

A különböző lízingpiaci szegmensek eltérően szerepeltek a múlt évben. A retail (lakossági vagy cégeknél egy-két autóra szóló) autófinanszírozásban 10 százalékos mértékű csökkenés ment végbe, az új kihelyezések összege 245 milliárd forintra rúgott, szemben az egy évvel korábbi több mint 275 milliárd forinttal. Különösen az új autók finanszírozása csökkent, - 14 százalékkal - darabszámban pedig 23 százalékkal. Ennek oka az új személygépjármű piac szűkülése és a magánszemélyek használtautó-felé fordulása volt. A használt autók finanszírozása ugyanis jól teljesített, értékben elérte a 2019-es szintet.

A hagyományosan "válságállóbb" flottafinanszírozás most is kiegyensúlyozottabban, az előző év 94 százalékán végzett. A nagyhaszongépjármű-finanszírozás volt az egyik legnagyobb vesztese a múlt évnek, részben a szállítmányozási szektorban látott drasztikus csökkenés eredményeként. Ebben a szegmensben a finanszírozott összeg 36 százalékkal esett vissza, így alig több mint 106 milliárd forintot tett ki. Szintén jelentős, 30 százalékos visszaesés volt a gépfinanszírozásban.

A kedvezőtlen piaci környezet ellenére voltak jól teljesítő kivételek is a piacon. A kishaszongépjárműveknél 5 százalékkal közel 60 milliárd forintra nőttek a kihelyezések. Az agrárgép-finanszírozás is növekedésben volt: a 110 milliárd forintos finanszírozott összeg 7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi szintet. Az építőgépek 27 milliárdos kihelyezése gyakorlatilag megegyezik az előző éves értékkel. A furgonoknál és az agrárgépeknél elért a bővülésben kiemelkedő szerepe volt a jegybank Növekedési Hitelprogramjában elérhető kedvezményes lízingkonstrukcióknak. De a lízingcégek részt vesznek az Eximbank kedvezményes konstrukcióiban és a nagycsaládosokat támogató valamint az elektromos autók beszerzését ösztönző állami programokban is.

Moratórium és jövőkép

Az év közepéig tartó hiteltörlesztési moratóriumról Zs. Nagy István, a szövetség alelnöke azt mondta, hogy ez a lehetőség sok magánszemély és vállalkozás pénzügyi mozgásterét bővítette a pandémia miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben. A lízingcégek felkészültek arra, hogy együttműködjenek azokkal, akik esetleg a moratórium lejárta után is fizetési nehézségekkel szembesülnek.

"Továbbra is azt javasoljuk a lízingszerződéssel rendelkezőknek, hogy akik tudják teljesíteni a havi kötelezettségeiket, azok fizessék a lízingdíjat, így nincs szükség a szerződésük módosítására, és az eredeti ütemezés szerint tudják majd lezárni az ügyleteiket. Ugyanennyire fontos, hogy azok, akik éltek a moratórium adta lehetőséggel, de előre láthatóan fizetési nehézségeik adódhatnak majd a moratórium lejárta után, azok vegyék fel a kapcsolatot a finanszírozójukkal, hogy időben tudjanak megnyugtató megoldást találni a fizetési nehézségekre. Nem érdemes kivárni a moratórium végét, majd utána kapkodni ebben az esetben - hangsúlyozta az alelnök.

A lízingpiac idén várható teljesítményére nehéz pontos előrejelzést adni a lízingszövetség szakemberei szerint a járványhoz köthető bizonytalanság miatt. Nagy kérdés, milyen ütemben áll helyre a fogyasztói bizalom és milyen tempóban indul újra a fejlődés a gazdaságban. A lízingpiaci szereplők szerint a koronavírus kedvezőtlen hatásainak csökkenése, a gazdaság újraindulása miatt a tavalyinál valamivel jobb évet zárhat a magyar lízingpiac, ám az biztosra vehető, hogy nem lesz a 2019-es év közelében, vagyis több év kell majd a korábbi szint eléréséhez.