A brit kormány rendelkezése alapján csütörtöktől az Angliában élők négy hétig csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat. Emellett ugyanennyi időre bezárnak a nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, a pubok, a bárok, az éttermek, a szállodák és a szabadidőközpontok - írja az MTI.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett tanulmányában közölte: modellszámításai alapján novemberben 10 százalékkal zuhan havi összevetésben a brit hazai össztermék (GDP) a korlátozások miatt.
A ház várakozása szerint ugyanakkor a negyedik negyedév egészében csak 3 százalékos GDP-visszaesés valószínű negyedéves összevetésben, vagyis a negatív hatás ezúttal jóval kisebb lesz, mint az idei második negyedévben, amikor 19,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék az első három hónaphoz mérve.

Az Oxford Economics kiemeli azt is, hogy februártól áprilisig - vagyis a tavaszi korlátozások előtti utolsó, illetve az akkori zárlat bevezetése utáni első teljes hónap között - a brit GDP-érték 25 százalékkal zuhant. A cég londoni elemzői közölték: két oka is van annak, hogy várakozásuk szerint a mostani zárlat jóval kisebb károkat okoz majd a brit gazdaságnak, mint a március 23-ától életbe léptetett tavaszi korlátozások.

Az egyik az, hogy a mostani intézkedések kevésbé szigorúak, mint a tavasziak voltak, ezúttal több olyan gazdasági szektor is nyitva marad, amelyeknek márciusban le kellett állniuk.

Ezek közül is különösen fontos az oktatás, amelynek teljes tavaszi zárlata önmagában, közvetlenül 2,2 százalékponttal járult hozzá a brit hazai össztermék február és április közötti 25 százalékos zuhanásához. A közvetett hatás is azonban jelentős volt, mivel az iskolák bezárása miatt sok szülő nem tudott munkába járni - hangsúlyozzák hétfői elemzésükben az Oxford Economics szakértői.

Tanulmányuk szerint a második ok az, hogy a brit gazdaság sok szektora a tavaszi zárlat enyhítése óta is sokkal a járvány előtti teljesítménye alatt működik, és az alacsonyabb bázishoz képest várhatóan kisebb lesz a mostani visszaesés.

Az Oxford Economics adatai szerint augusztusban a brit hazai össztermék még mindig 9,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint februárban, és a ház elemzői valószínűtlennek tartják, hogy az augusztus óta eltelt időszakban ez a különbség 1-2 százalékpontnál nagyobb mértékben szűkült volna.

Más nagy elemzőműhelyek ugyanakkor attól tartanak, hogy a koronavírus-járványból és a brit EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő negatív makrogazdasági hatások összeadódnak.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett minapi tanulmányában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a brit hazai össztermék az idei első negyedév végén is már legalább 2,5 százalékkal volt alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság a Brexit-folyamat nélkül addig elérhetett volna.

A Moody's szerint ez azt jelenti, hogy a brit GDP-növekedés ütemét a kilépésről döntő 2016-os népszavazás és az idei év eleje között minden negyedévben csaknem negyed százalékponttal lassították a Brexithez kötőtő hatások.

A Moody's a múlt hónap közepén az addigi "Aa2"-ről egy fokozattal "Aa3"-ra rontotta a brit államadós-osztályzatot, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a koronavírus-járvány várhatóan fokozza a Brexitből eredő negatív makrogazdasági hatásokat.