Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség – közölte hivatalos közösségi oldalán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.

A Budapest és Győr környéki társaságokat irányító bűnszervezet összesen több mint 10 ezer tonnányi élelmiszert adott el. Egy céghálózaton keresztül, az adózási szabályokat megkerülve, leginkább sajtból, de csokoládéból és kávéból is jutottak szállítmányok uniós országokból magyarországi kereskedőkhöz.

Negyedévente cserélődő, úgynevezett dobós, azaz valós tevékenységet nem végző, rövid élettartamú cégeken keresztül szerezték be a csaknem egymillió ember átlagos éves sajtfogyasztásának megfelelő mennyiségű árut, amit nagykereskedőknek és szállodai beszállítóknak értékesítettek.

Még 2020 nyarán, kétnapos akcióban csapott le az elkövetőkre a NAV a Terrorelhárítási Központtal közösen.

A pénzügyőrök 85 helyszínen tartottak kutatást. A bizonyítékok beszerzése mellett a nyomozók luxusautókat és jelentős összegű készpénzt foglaltak le, ingatlanokat és bankszámlákat zároltak, amelyek összértéke eléri a 1,5 milliárd forintot. A lefoglalt luxusautók között volt egy Lamborghini Aventador és egy Bentley Continental is.

 

2020 áprilisában járta be a sajtót, hogy egy hazai vállalkozó idősotthonokat és kórházakat keresett fel, hogy arcmaszkokat adományozzon a dolgozóknak. Az elegancia jegyében nem furgonnal, hanem egy türkizmetál Lamborghini Aventador, majd egy Bentley Continental GT csomagtartójából kerültek elő az adományok.

Ez az akció nem kerülte el az adóhivatal figyelmét sem, így elindult a vizsgálat a vállalkozóval szemben.

Ami a kocsikat illeti, azokat már el is árverezték: 2018-as évjáratú, 635 lóerős Bentley-t 77 millióra értékelték fel a NAV munkatársai, a licit pedig 38,5 millió forintról indult. 

Állt a garázsban még néhány járgány

Egy Lamborghini, egy Bentley és két Porsche is keresi új gazdáját a NAV szeptemberi árverésén. Az autógyűjtők álmait, egy Lamborghini Aventador-t, egy Bentley Continental-t, egy Porsche Panamera Turbo 971-et, és egy Porsche Panamera 971-et hirdet meg a NAV a legújabb árverésén. A Budapesten tárolt luxusautók makulátlan állapotúak, 3-6 évesek, a legtöbbet futott sportkocsiban sincs még 60 ezer kilométer. A ritkaságokra szeptember 10-étől lehet licitálni, a legolcsóbbra 15, a legdrágábbra 47 millió forinttól indul a verseny – írta akkor a NAV a Facebook-oldalán.

A kétnapos akcióban összesen 85 helyszínen tartottak kutatást. A közvéleményt akkoriban a luxusautótok mozgatták meg, de a Privatkopo.hu kellő részletességgel írt a társaság egyéb ügyeiről is. Ők egyébként már korábban felfigyeltek a férfira, igaz, akkor sem a jótékonykodással összefüggésben. 

Az eljáró ügyész, több mint 200 oldalas vádiratában, a bűnszervezet vezetőire, teljes beismerés esetén 10, 9 és 8 évnyi, ténylegesen letöltendő fegyházbüntetést kér, kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is – ismertette a vámhivatal. 

Az elkövetők tetteikért a Győri Törvényszék előtt felelnek majd.