A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Rugalmasabbak a munkaadók, ha felső vezetői munkakörbe keresnek dolgozókat, ennek megfelelően pedig sokkal személyre szabottabb csomagokkal csábítják őket az új állásba - mondta lapunknak Kerti Piroska, a Towers Watson Data Services magyarországi képviselője. Ennek oka, hogy ilyen esetben inkább a szakember képességi hálóját, képesség profilját vásárolják meg, mintsem "csak egy" munkahelyet töltenek fel.

Nem meglepő például, ha a vezetőnek a fizetésen túl a közös eredményeben való érdekeltség miatt vagy vállalati részvénycsomagokkal, vagy egyéb opciós jogokkal kedveskednek, de például a cégautó megválasztásánál is sokkal nagyobb szabadságot kapnak, természetesen nagyobb értékhatáron belül - mondta Kerti, majd hozzátette, hogy a számítástechnikai és egyéb IT-eszközökhöz általában korlátlan hozzáférést biztosítanak, a megfelelő előfizetéssel együtt.

A Towers Watson Data Services magyarországi képviselője szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy a közös érdekeltség és a megtartó erő növelésére, az eredménytől függő úgynevezett halasztott prémiumot kínálnak, melynek értelmében ha a szakember egy-két-vagy akár 5 év múlva is még a cégnél van, akkor az évfordulókon automatikusan megkapja az éves fizetése harmadát bónuszként.

Jó iskola és kórház az egész családnak

Amennyiben külföldre csábítanak valakit, úgy megjelennek a családra is kiterjesztett kedvezmények. Ilyen lehet a gyermek iskoláztatása, leginkább egy jó hírű, nemzetközi intézményben. Például egy francia szakembernek lehet, hogy fontos, hogy Budapestre költözése esetén is francia nyelvű iskolába járassa a gyermekeit - magyarázta Kerti, majd hozzátette, hogy a legutóbbi években elterjedt például a vezető családjára is vonatkoztatott egészségügyi támogatás is, miszerint bármilyen baj esetén magánkórházban vizsgálják ki a problémát. Határon túli munkánál gyakori a lakhatási támogatás is, ilyenkor az adott vezető igényeinek - például egyedülálló, vagy családos - megfelelő ingatlant bérelnek.

Ugyanakkor a vállalatok - főképp a multinacionális cégek - általában nem mennek szembe a saját vállalati filozófiájukkal, így az egyéni igények teljesítésénél mindig mérlegelik, hogy az mennyire illik bele az adott vállalat kultúrájába és szolgálja céljai megvalósulását - hívta fel a figyelmet Kerti Piroska.

Népszerű pénztárak

Arra a kérdésre, hogy a legalább nettó félmillió forintot kereső munkavállalókat milyen plusz béren kívüli juttatásokkal lehet elcsábítani, az Aon Hewitt - AIESEC idei Munkáltatói Márka Kutatása ad választ. Eszerint az ilyen szakemberek 35 százaléka elvárja az ingyenes számítógép használatot - otthoni internet használatot 15 százalék említett -, 30 százalék nyilatkozott úgy, hogy önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári kiegészítést is szeretne mindenképpen. Ennél valamivel kevesebben, 27 százaléknyian jelezték az étkezési utalvány fontosságát, 26 százalék helyi utazási bérletet is elvár, de 20 százalék felett voltak azok akik Erzsébet utalványt, Széchenyi Pihenő kártyát, vagy a helyközi munkába járás kiegészítését is kérik.

Érdekesség, hogy viszonylag kevesen (7 százalék) nyilatkoztak úgy, hogy védőoltás is feltétele a szerződtetésnek, 17 százalék a kockázati életbiztosítással volt így, ezen kívül pedig 4-4 százalék kér csekély értékű ajándékokat, illetve sportrendvényekhez belépőket.

A családra és a dolgozókra hallgatnak

Amikor azt kérdezték a nettó 500 ezer forint keresőktől, hogy mely csatornákon keresztül tájékozódnak a munkáltatókról, úgy igen jelentős részük, 62 százalékuk említette az online állásportálokat. A második helyre a család, illetve a barátok véleménye ért fel 45 százalékkal, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát holtversenyben 39 százalékkal az adott cégnél dolgozók véleményei, illetve a vállalati honlapok foglalják el. Érdekesség, hogy a céges prezentációkat csak 6 százalék említett, de mindössze 8 százalék mondta azt, hogy a szakmai folyóiratok, könyvek is segítenek neki a döntésben.

Az Aon Hewitt - AIESEC idei Munkáltatói Márka Kutatása során azt is megkérdezték, hogy a nettó félmillió felett keresők mely internetes portálokat, blogokat látogatják a leginkább. Eszerint a Google alkalmazásai a legnépszerűbbek (47 százalék), ezt követi szorosan a LinkedIn 45 százalékkal, de nincs jelentősen lemaradva a Facebook sem (39 százalék). A Youtube-ot 28 százalék említette, az különböző Android alkalmazásokat 26 százalék, míg az iPhone alkalmazásokat valamivel kevesebben, 18 százaléknyian.

A legjobban fizető állások 2013 májusában
Munkahelyi pozíció (kategória)Havi bruttó átlagfizetés
Vezérigazgató (Cégvezetés)1 113 900
Ügyvezető igazgató (Cégvezetés)738 900
IT-igazgató (Cégvezetés)729 300
Gazdasági/pénzügyi igazgató (Cégvezetés)699 400
Személyzeti igazgató (Cégvezetés)687 500
IT-menedzser (Menedzsment)656 300
Logisztikai igazgató (Cégvezetés)655 900
Termelési igazgató (Cégvezetés)644 900
Kereskedelmi igazgató (Cégvezetés)630 300
IT-tervező (Információs technológiák)615 600
Műszaki igazgató (Cégvezetés)613 200
Pénzügyi menedzser (Menedzsment)577 000
IT-projektmenedzser (Információs technológiák)552 100
Marketingigazgató (Cégvezetés)543 700
Senior projektmenedzser (Menedzsment)542 400
Fiókigazgató (Cégvezetés)524 900
Beszerzési vezető (Menedzsment)509 500
Főosztályvezető (Állami- és közszféra)504 400
Értékesítési vezető (Menedzsment)499 400
Személyzeti vezető (Menedzsment)494 500
IT-elemző (Információs technológiák)482 800
Termelési vezető (Menedzsment)479 400
Minőségügyi menedzser (Menedzsment)474 800
Klinikai kutatási munkatárs (CRA) (Gyógyszeripar)472 500
Szoftvermérnök (Információs technológiák)471 700
Folyamatmenedzser (Menedzsment)466 100
Termékmenedzser (Bankügy)463 000
Key account manager (Értékesítés, kereskedelem)459 400
Call-center vezető (Menedzsment)453 600
Forrás: Fizetések.hu