A Napi Gazdaság cikke

Egy évvel ezelőtt híre sem volt annak, hogy Magyarországon készítenének limuzinokat prémiumgyártók, mostanra viszont sorra gördülnek le ilyen modellek a Mercedes-Benz kecskeméti gyártósoráról, az Audi pedig újonnan felépülő győri járműgyárában készíti majd az A3 négyajtós változatát.

A két új autó egymás konkurensei, mindkét gyártó kompakt alapokra − az Audi az A3-ra, a Mercedes pedig az A-osztályra − építi szedánját, amelyek első, illetve egyes esetekben összkerék-hajtással, hasonló menetdinamikával és fogyasztási értékekkel rendelkeznek, illetve mindkét modell elsősorban az ázsiai és amerikai piacon kíván sikereket elérni. Nyugat-Európában már régóta csak a nagyobb autóknál divat a négyajtós forma, gazdaságilag ráadásul jóval nagyobb potenciák van egy modell sikeres ázsiai bevezetésében, pláne úgy, hogy a fejlesztés vélhetően nem is került sokba, hiszen mindkét autó már létező alapokra épül.

 

Műszaki jellemzők
Audi A3 szedánMercedes CLA
Hosszúság x szélesség x magasság4460 x 1796 x 1416 mm4630 x 1777 x 1432 mm
Tengelytáv2640 mm2699 mm
Csomagtér425 l470 l
Alapmotor1,4 liter TSI, 140 LE1,6 liter, 122 LE
Csúcsmotor2,0 liter TFSI, 300 LE2,0 liter, 355 LE
Alapárn. a.8 340 000 Ft
Forrás: Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

A képek alapján közülük egyértelműen az Audi a konzervatívabb, ami a két márka tradícióinak ismeretében kissé meglepő lehet. Azzal, hogy lépcsős hátat készítettek az A3-asnak, a korábbinál is komolyabb autónak tűnik, a hátsó lámpákat pedig kimondottan jól eltalálták. Ezzel szemben a Mercedesnél alaposan áttervezték az egész autót, amire szükségük is volt ahhoz, hogy négyajtós kupénak nevezhessék. A sikeres CLS kistestvére karosszériája jóval hosszabb a négyajtós A3-asénál, emellett tengelytávban és csomagtérben is többet tud az Audinál. A teljesség érdekében jegyezzük meg, hogy a CLA jóval alacsonyabb az A3 szedánnál, ami a hátsó fejtérnél komoly hátrányt jelent a magasabbaknak.

A négyajtósoknál van mire büszkének lenni. Az Audinál az utóbbi időben az összeszerelési minőség mellett a tömegcsökkentést forszírozzák, aminek meg is lett az eredménye. Az A3 szedán alapmodellje csupán 1250 kilót nyom, ami valóban meglehetősen kis tömeg. A CLA ezzel szemben légellenállására lehet büszke, ami a legrosszabb esetben is 0,24 CW, a környezettudatos Blue Efficiency kiadásnál viszont csupán 0,22 CW, amivel jelenleg a kecskeméti Mercedes a világ legáramvonalasabb szériaautója.

A magyar prémium szedánok további közös vonása, hogy bár nem, illetve csak alig lehet kapni őket, mégis ismerjük a csúcsmodellt. Az Audi S3 szedán kereken 300 lóerős lesz, míg a CLA 45 AMG 355 lóerőt tud majd.