Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az évtized közepén döntöttek az M1-es autópálya felújításáról és kétszer háromsávossá bővítéséről, amelynek tervezését még 2018-ban kezdték el. A napokban módosítani kellett ezt a tervezői szerződést, ez azonban nem érinti a befejezés határidejét, ami január közepe - írja a Magyar Nemzet. A szerződés szerint a tervező cégeknek a bővítést két szakaszban, az M0-stól Tatabánya Újvárosig, majd onnan Győr (M19) csomópontig kell megterveznie.

A bővítéssel együtt a pálya teljes rekonstrukciója is megvalósul. Az elmúlt két évben a Budapest és Tatabánya között mindkét irányban összesen 71 kilométernyi szakasz újult meg, a munkálatokkal idén ősszel végzett a kivitelező. Az autópályát október végétől újra korlátozás nélkül lehet használni.

Mosóczi László, az innovációs tárca közlekedésért felelős államtitkára korábban elárulta a napilapnak, hogy olyan gyorsforgalmi útvonalakat is ki akarnak építeni, amelyeken a járművek a Hegyeshalom és az erdélyi határátkelők között a főváros és az M0-s érintése nélkül közlekedhetnek. Ennek első szakasza az M81-es út lesz, amelynek tervezése megkezdődött.