A Múzeumok éjszakája idei kiemelt helyszíne Szolnok, ahol több mint harminc helyen készülnek különleges programokkal. Budapesten a programban részt vevő helyszíneket egyetlen karszalaggal lehet végiglátogatni, amely idén nem érvényes a tömegközlekedési eszközökön, csak a múzeumi körjáratokon - írja az MTI.  A Múzeumbusz hétféle útvonalon közlekedik.

A Hősök tere és a Deák tér között az N1-es nosztalgiajáraton egy 70 éves, Ikarus 60 típusú busz közlekedik majd, a Keleti pályaudvar és a Kápolna utca között pedig N36-os jelzéssel egy Bengáli villamos, amely érinti az Északi Járműjavítót is, ahol a Közlekedési Múzeum várja az érdeklődőket.

A Múzeumok éjszakája teljes, országos programja a muzej.hu oldalon elérhető.

A Petőfi Irodalmi Múzeum irodalmi falatozót szervez a Károlyi utcai Belvárosi Disznótorosban.

Először vesz részt a Múzeumok éjszakáján a Néprajzi Múzeum májusban megnyílt új otthona, ahol az épületet és a tetőkertet a tervező vagy a főigazgató vezetésével is fel lehet fedezni, a tárlatokat pedig a kurátorok mellett Taraczky Dániel látványtervező és Réz András filmesztéta is bemutatja.

Külön is bemutatkoznak a Kerámiatér amerikai és afrikai kerámiái, ugyanitt korhatáros tárlatvezetésen is részt vehetnek a "karikás tartalmak" iránt érdeklődők. Meglepetésprogrammal készül a Willany Leó improvizációs táncműhely, Sőregi Anna népdalénekes, Lajtha László fonográfos gyűjtéseinek feldolgozói, valamint a Mugunghwa táncegyüttes. Ezen az éjszakán látogathatóvá válik a készülő állandó kiállítás látványos része, egy hatméteres adatszobor is.

A Néprajzi Múzeum már 15 órától várja a gyerekeket. A nekik szóló programok sorát jazzjátszótér nyitja Dés Andrással és zenekarával, majd lampionkészítés, vajang bábok, fényfestés, népi játékok, mesterségek, manga naptárkészítés, filmvetítés, emlékfotó, beszélgetések is lesznek.

A Ludwig Múzeumban egy illatkalandtúrán kiderül, hogy van-e szaga a white cube-nak, és hogy milyen illatot eredményeznek a kurátorok erőfeszítései. Az Időgép című kiállításon ezúttal Tóth Krisztina költővel, az Előhívás című tárlaton pedig Tompa Andrea íróval sétálhatnak végig az érdeklődők.

A Ludwig workshopjain rajzolórobotokat és játékos növényeket lehet készíteni, a raktárséta résztvevői felfedezhetik a közönség elől máskor elzárt területeket, kipróbálható lesz a múzeum óriásliftje, majd élő, vinylekből kevert DJ-szettre lehet lazulni a teraszon.

A Magyar Nemzeti Múzeumban 22 órakor nyílik meg a Tarsolylemezek - A honfoglaló elit kincsei című tárlat, amelyen most először lesz együtt megtekinthető az összes, eddig feltárt és restaurált tarsolylemez, köztük a még soha ki nem állított pátyi lelet.

A kurátori tárlatvezetések, múzeumkerti séták és egyéb ismeretterjesztő programok mellett egész este zenével, éjjel pedig tánccal is várják a látogatókat.

Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) a programok már 16 órától elindulnak: a nyitókoncertet az Authentic Quartet tartja a könyvtárban őrzött kottákból, majd Érdi Tamás zongoraművész lép fel. Rátóti Zoltán és Huzella Péter A bor filozófiája című közös estjét követően a Makám ad éjszakai világzenei koncertet.

Csak ezen az estén lesz ismét látható a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal eredeti kézirata a Vershaza című kiállításon, kurátori vezetéssel. Egy Landerer és Heckenast nyomdagépen a Nemzeti dalt is ki lehet nyomtatni, az OSZK kávéháza pedig 1848-as finomságokkal készül.

Az Aldo Manuzio és a modern könyv születése című kiállítás látogatói megtudhatják, hogyan szabadulhattak ki az olvasópulthoz láncolt kódexekből a klasszikus szövegek, a Magyar márkák, magyar plakátok című tárlat régi plakátokból és a hozzájuk kapcsolódó használati tárgyakból nyújt válogatást, a hetedik emeleten pedig mesediafilm-kiállítás lesz.

Az érdeklődők épületsétán fedezhetik fel a könyvtárat, zseblámpával kalandozhatnak a sötét raktárak mélyén, de bepillanthatnak a restaurátorműhely kulisszatitkaiba és nyomozhatnak a Széchényiek kulturális öröksége után is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megnyitja a Tevei utcai Rendőrségi Igazgatási Központ, azaz a Rendőrpalota kapuit, ahol az érdeklődők - akár karszalag nélkül - olyan helyekre is eljuthatnak, melyek a mindennapokban nem látogathatók. Az épület előtt "testközelből" lehet részt venni egy baleseti helyszínelésen, valamint egy fiktív emberölés vagy öngyilkosság helyszínén együtt nyomozni a rendőrökkel.

Belülről megnézhető lesz a Teve utcai Rendőrpalota is: a látogatók betekintést nyerhetnek például a Tevékenység-irányítási Központ munkájába, a parkolóban pedig veterán rendőrautók, motorok és hagyományőrző rendőrök várják a közönséget.

A Koreai Kulturális Központ idén a tradicionális koreai kultúra és az újrahasznosítás jegyében kínál kézműves foglalkozásokat: megunt pólókból tanítanak meg koreai csomózással ékszert vagy evőpálcikából koreai hajtűt készíteni.

A Fővárosi Nagycirkusz az intézményben vendégeskedő ukrán artistaképzősök műsorát mutatja be a Múzeumok éjszakáján. A fiatal artistaművészek a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében mondanak köszönetet műsorukkal a magyar közönségnek.

A Millenáris napközben a Székely Fesztivál ingyenesen élvezhető eseményeivel csatlakozik a Múzeumok éjszakájához, majd 17 órától az Álmok Álmodói 20 kiállítás programjai is várják a közönséget.

Zichó Viktor arról mesél majd, milyen volt fekvőbiciklivel Kőrösi Csoma Sándor nyomába eredni Budapesttől Dardzsilingig, a Svábhegyi Csillagvizsgáló pedig a Normafáról erre az alkalomra költözteti a Millenárisra interaktív csillagászati élménystandját, többek között meteoritsimogatóval és a Naprendszer plüssbolygós modelljével. Az esti sötétségben aztán távcsöves égboltmegfigyelésen és lézeres csillagképtúrán vehetnek részt a látogatók.

A rendezvénysorozat országos megnyitóján, a Néprajzi Múzeumban Csák János kulturális és innovációs miniszter emlékeztetett arra, hogy az intézmény nemrég költözhetett be világszínvonalú új otthonába.  Ez a múzeum egyfelől tárgyak gyűjteménye, hiszen Magyarország és a világ kulturális örökségéhez tartozó műalkotásokat őriz, de ennél több: egyben szórakozási lehetőség és kreatív hely is - mondta az MTI szerint Csák János.
A Múzeumok éjszakája idén az Újragombolt hagyományok szlogen köré épül, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a klasszikus kultúra olyan képviselői, mint a múzeumok is, fel tudják venni a versenyt a könnyebben fogyasztható szórakozási lehetőségekkel - véli a miniszter.