Az ezredesnek "magánéleti kapcsolata volt" munkahelyi felettesével, aki vezérőrnagyi rangban a rendőrség csúcsvezetéséhez tartozik - idézi a portál a Népszava információját. A lapnak a bántalmazott nő azt állítja, hogy szakítani akart, a férfi azonban ezt nem akarta elfogadni.

Mint mondta kisebb fizikai inzultusok korábban is előfordultak, de július 30-án már fájdalmas és látható nyomai maradtak a tettlegességnek. Ezekről a sértett látleletet vetetett, majd a szolgálati út betartásával, házon belül próbálta rendezni az ügyet, megdöbbenésére azonban nem eljárást indítottak az ügyben, hanem őt, a bántalmazás elszenvedőjét mozdították el: ideiglenes jelleggel más szervezeti egységhez rendelték át. Mint mondta, ez nem egyenértékű az áthelyezéssel, ugyanis határozott időre szól, utána pedig akár az állását is elveszítheti.

A lap megkereste az ügyben az ORFK-t, amelynek Kommunikációs Szolgálata közölte, hogy a kérdések és az állítások "jelentős része minden valóságalapot nélkülöz", egyúttal azt tanácsolta, hogy a lap forduljon a Központi Nyomozó Főügyészséghez. Ott azt a választ kapta a Népszava, hogy az ügyben alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt nyomozás van folyamatban. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatás nem történt.