Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 4,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal nőtt.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a decemberihez mérten 0,9 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal adatai nyomán az MTI.

2020 januárjában az előző év azonos hónapjához képest.

  • Mindhárom építőipari ágazat termelésének volumene mérséklődött. Az épületek építésében 0,8, az egyéb építmények építésében 1 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 4 százalékkal volt kisebb.
  • A megkötött új szerződések volumene 8,2 százalék emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 13,8 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 22,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Januárban ipari épületekre és vasútfelújításra kötöttek nagy értékű szerződéseket.
  • Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 14,7 százalékkal elmaradt a 2019. január végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 9,3 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 24,5 százalékkal csökkent.