A Market Építő Zrt. 2023-ban az építőipari termelés lassulására számít a korábbi időszakhoz képest, amelyhez nagyban hozzájárulhat a kormányzati beruházások számának csökkenése, illetve későbbre halasztása. A globális és helyi szintű gazdasági problémák, valamint a megnőtt szállítási határidők szintén komoly nehézséget jelentenek a szektornak – közölte a Market az MTI-vel.

Az építőipari cég úgy véli, hogy az előttünk álló időszakban így szintén kihívást jelent majd a megrendelők és megrendelések megtalálása, a megrendeléseket az infláció és a kapacitáshiány befolyásolja elsősorban.

A magyar vállalkozások a török és román-török építőipari cégek megjelenésével szembesülnek a régióban: ezek piaci térnyerésének megakadályozása érdekében sokkal felkészültebb magyar cégek kellenek – mutatta be a tendenciát a Market Zrt.

Mindeközben az építőipari munkaerőhiány is feladja a leckét

A KÉSZ Csoport szintén azt tapasztalja, hogy a beruházók óvatosabbak lettek a bizonytalan gazdasági körülmények közepette.

Az építőiparban nehézséget jelent egyebek mellett az infláció felgyorsulása, amely a termelési árak növekedésén keresztül látszik a legjobban, valamint a magasabb kamatok miatt dráguló finanszírozás is.

Az iparágban régóta fennálló munkaerőhiányt is a hazai építőipari cégek előtt álló nehézségek egyikeként sorolta fel a KÉSZ csoport: nekik ezért is kiemelt céljuk az építőipari szakképzés támogatása, valamint a fenntarthatósági projektek erősítése.