A Polgári Világ Pártja augusztus 14-én országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében. Egészen pontosan azért, hogy Magyarország haladéktalanul lépjen be az euró előszobáját jelentő ERM-II rendszerbe. Ezzel párhuzamosan 2017. augusztus 16-án egy kiáltványt is kiadtank, Hitvallás Európa mellett címmel. A Hitvallással társadalmi mozgalmat indítottunk útjára, amelyhez továbbra is bárki csatlakozhat - adta hírül a párt.

Az utóbbi célja, hogy Magyarország megragadja az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjen a még szorosabban egységesülő Európai Unióhoz.

A támogatók, akikhez a párt magánszemélyek és szervezetek csatlakozását is várja:

  • Balázs Péter közgazdász, diplomata. 2004-ben az első Magyarország által delegált biztos az Európai Bizottságban, 2009. április 16-tól 2010. május 29-ig Magyarország külügyminisztere
  • Bod Péter Ákos közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, 1990-1991-ebn országgyűlési képviselő, majd 1994-ig az  MNB elnöke
  • Jeszenszky Géza történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata. 1990-1994 között az Antall-kormány külügyminisztere. Később az Orbán-kormányok alatt először 1998-2002 között Magyarország washingtoni, majd 2011-2014 között norvégiai és izlandi nagykövete
  • Kolosi Tamás szociológus, a Tárki alapítója és elnöke, 1989-1990-ben Németh Miklós, 1998-2002 között pedig Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója
  • Mizsei Kálmán közgazdász, 2001-2006 között az ENSZ főtitkár-helyettese, később az EU moldovai különmegbízottja, majd 2014-2015-ben az EU ukrajnai reformmissziójának vezetője
  • Surányi György közgazdász, egyetemi tanár, az MNB elnöke 1990-1991-ben és 1995-2001 között, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tanácsadója.

A Polgári Világ Pártja szerint Magyarország számára az euró a jólét garanciája. Horgony, amely a Kelet és a Nyugat közt sodródó kompországot végleg a nyugati parthoz köti. Az euróövezetbe való belépés a kereszténység felvételéhez és az államalapításhoz hasonló nemzeti sorsforduló. Magyarország számára az euró bevezetése nem egyszerű pénzcsere, hanem az európai szabályok elfogadása. Olyan katekizmus, amely irányt mutat az országnak a jólét és a demokrácia elérésére. Össznemzeti ügy.