A katonák egységesen bruttó 80 ezer forint teljesítményjuttatást, illetve Szép-kártyára nettó 50 ezer forintot kapnak, míg a védekezésben aktívan résztvevő honvéd tisztjelölteknek bruttó 50 ezer forinttal köszönik meg az idei évben végzett munkát. A honvédelmi alkalmazottak egységesen bruttó 100 ezer forint teljesítményjuttatásra, valamint a Szép-kártyára érkező nettó 50 ezer forintra, míg a munkavállalók bruttó 76 ezer forintra lesznek jogosultak - idézi a tárcavezető bejelentését a honvédelem.hu.

A megbeszélésen Benkő Tibor szólt arról is: a kormány döntése értelmében minden egyenruhás - aki esküjében fogadta meg, hogy az ország érdekeit és a magyar emberek biztonságát, ha kell, élete árán vagy annak kockáztatásával is megvédi - a közeljövőben hat havi juttatást kap. A honvédelmi miniszter hozzátette: a juttatást az idei év végén, legkésőbb a jövő esztendő elején minden érintett megkapja. 

A hat havi, úgynevezett fegyverpénz kapcsán - amelyet a katonák mellett a rendvédelmi dolgozók is megkapnak a kormányzati ígéret szerint - a részletszabályok egyelőre nem tisztázottak, így továbbra is bizonytalan, hogy a testületek kötelékében dolgozó közalkalmazottak, kormánytisztviselők és munkavállalók is ugyanúgy megkapják-e a juttatást, mint a hivatásos állomány.

A miniszter a fórumon azt is kiemelte, hogy továbbra is a legfontosabb az ember, maga a katona. Éppen ezért Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy Magyar Honvédség parancsnoki kinevezését követően Zsiga Tamás dandártábornok államtitkári főtanácsosként látja el az emberierőforrás-gazdálkodás feladatait, ő felel a Magyar Honvédséggel való kapcsolattartásért, és az ő feladata lesz a továbbiakban az érdekegyeztetés, a kölcsönös érdekérvényesítés és a korrekt együttműködés további fenntartása is.