Nagy valószínűséggel a magyar légierő egyik Airbus szállító repülőgépe bontotta meg hétfőn a Debreceni Nemzetközi Repülőtér fel- és leszálló pályájának burkolatát. Ezt a repülőt előszeretettel veszik igénybe külföldi útjaikhoz a magyar kormány tagjai, főként Szijjártó Péter.

A futópályában keletkezett sérülés miatt a WizzAir légitársaság párizsi járata (W67868) nem tudott a menetrend szerint (hétfő 12:05) landolni - írja az rtl.hu, amely radar- és rádiófelvételeket is bemutat a cikkében. A repülőgép 180 utassal a fedélzetén már leszálláshoz készülődött, amikor kiderült, hogy a futópálya hibája miatt a pilóták kénytelenek Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre átrepülni és ott letenni a gépet.

A hiba a párizsin kívül két járatot biztosan érintett még, egy moszkait és egy londonit - írja a portál.

Azzal kapcsolatban, hogy miképp sérült meg a futópálya burkolata, a légiirányítás rádióforgalmazása ad bővebb információt. A hétfői felvételeket lekérve kiderült, hogy a pálya meghibásodása előtt utoljára a Magyar Légierő (Hungarian Air Force, HUAF) egyik gépe, egy Airbus A319-112 szállító repülőgép szállt fel a futópályáról, nem sokkal fél 11 előtt.