Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Magyar Közlönyben megjelent törvény szerint megszűnik a feltöltési kötelezettség. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig a helyi iparűzési adóban is megszűnik a feltöltés, így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal - emeli ki a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM szerint további adóügyi könnyítések például, hogy az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják. E mellett a tárca szerint mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az ekáerben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata szabályozása is változik, amely a katások jelentős többségét, több mint 300 ezer vállalkozást egyáltalán nem érint. Az adó egyszerűsége továbbra is megmarad, és ez még azokra a katásokra is igaz, akiket érintenek a változások, hiszen ők is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől, mert azt a kifizetőknek kell teljesíteni. 2021. január 1-től három lényeges változás segít a visszaélések kiszűrését.

Egyrészt negyven százalékos adót fizet a megrendelő, ha a katás vállalkozó üzletfelétől hárommillió forintnál nagyobb összegű számlát fogad be egy évben, az adókötelezettség a hárommillió forintot meghaladó összegű bevétel részre vonatkozik. Másrészt a módosítások érintik a katás vállalkozókat is magukban foglaló cégcsoportokat; 40 százalékos adót kell fizetni, ha a tulajdonosok általános szabályok szerint adózó vállalkozásaikból katás vállalkozásaiknak teljesítenek kifizetéseket. Így a cégcsoportok már nem tudják a kata szabályait kijátszva minimális közteherrel kivenni a pénzt a cégből. Lényegében ugyanez, illetve a kata alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja a harmadik lényeges változtatást is, amely szerint egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasítja.

A Magyar Közlönyben megjelent törvény a társadalombiztosítási-szabályrendszer is, amelynek értelmében

  • a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a hiányzó összegek rendezésére;
  • senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme;
  • az állam adómentességgel támogatja, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot;
  • illetve az adóhivatalnak újabb szempont alapján is vizsgálnia kell a magánszemély méltányossági kérelmét, és ha a hatóság szerint fennállhat a szociális rászorultság, akkor erről tájékoztatnia kell a járási hivatalt. A szociálisan rászorulóknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást, éppen úgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.

Az új szabályozás szerint ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni

A Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2020. évi LXXVI. törvény a 2020. évi 168. számú Magyar Közlönyben érhető el.