Bár 2022 közepétől Lengyelországban is emelkedésnek indultak az élelmiszerárak, ott még mindig sokkal olcsóbban vásárolhatnak a boltokban, mint Magyarországon – ez derül ki a novekedes.hu által készített elemzésből.

A gazdasági portál több szempontot is figyelembe véve vizsgálta, hogy mi lehet az oka a néha indokolatlannak tűnő árkülönbségeknek.

Az általános forgalmi adók közötti különbség is a magyar terméket drágítja

Az elemzés rámutat, az alacsonyabb lengyel árakat csak részben magyarázza az a tény, hogy ott nulla százalékos az alapvető élelmiszerek áfája, míg Magyarországon inkább olyan termékek vannak túlsúlyban, melyek 5 százalékos forgalmi adóval kaphatók.

A lengyel forgalmi adó 23 százalék, szemben a hazai 27 százalékkal, de a novekedes.hu szerint ez a vizsgált élelmiszereknél olyan nagyok a különbségek, amit nem magyarázhatnak meg a forgalmi adóból adódó eltérések.

A forint gyengülése tavaly ugyan nagyobb volt, mint a lengyel zlotyié, de hazai előállítású élelmiszereknél ennek kisebb a jelentősége.

A legfőbb okok: versenyképességi és termelékenységi problémák, alacsonyabb ágazati verseny

A portál vizsgálata a magyar és lengyel Lidl január 12. és 14. közötti akciós újságjában szereplő nem akciós, hanem eredeti árakat vetette össze.

  • A magyar Lidlben a másfél százalékos tej litere 399 forintba kerül, Lengyelországban a fél százalékos tej minden literéért 271 forintot kell fizetni, vagyis itthon mintegy harmadával magasabb az ár.
  • A nálunk kapható edami sajt kilója 4316 forintba kerül, míg a lengyeleknél a gouda sajtért 2720 forintot számolnak fel, vagyis a különbség még nagyobb, mint a tej esetében.A különbség mintegy 37 százalék a lengyelek javára.
  • A margarin esetén nálunk 3116 forintot kell fizetni a vajat helyettesítő termékért, ezzel szemben a lengyeleknél 2973 forintért mérik kilóját, azaz öt százalék a különbsége a két ár között.
  • Az itthon kapható páros kolbász 2897 forintba kerül, kinti parasztkolbász 2425 forint
  • A Magyarországon kapható alma-körte ital literjéért 240 forintot kérnek, ezzel szemben a lengyeleknek a narancs vagy citrom italból ugyanennyiért alig 125 forintot. Itt már tetemes a különbség, hiszen Lengyelországban 48 százalékkal olcsóbban jutnak az üdítőitalhoz, mint itthon.
  • Az előrecsomagolt kínai zöldségkeverék a csúcstartó, hiszen amíg nálunk kilója 1999 forintba kerül, odakint még feleannyiba sem, hiszen mindössze 962 forintot kérnek érte.

Szakértők szerint ez azért van, mert a hazai mezőgazdaság termelékenysége elmarad a vezető európai országokétól, de még a középmezőnybe tartozó lengyeltől is. A legfőbb okok pedig a versenyképességi és termelékenységi problémákban, és az alacsonyabb ágazati versenyben keresendők.