A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Kormányközeli források szerint Töröcskei Istvánt, az ÁKK vezérigazgatóját nevezheti meg Orbán Viktor az MNB élére a Fidesz február 5−7. közötti gyulai kihelyezett frakcióülésén. A neves jobboldali bankár 2011 novembere óta vezeti az adósságkezelőt, de pályafutását éppen a nemzeti banknál kezdte, ahol közel két évtizedig dolgozott.

Töröcskei neve a 100 leggazdagabb magyar között rendszeresen felbukkan, a Napi Gazdaság legutóbbi összeállítása szerint 2012-ben 13,7 milliárd forintra becsült vagyonnal rendelkezett - ezzel a 39. helyen állt - a 2011-es 12,9 és a 2010-es 11,9 milliárd után.

A miniszterelnök azon ismert szokásával kapcsolatban, hogy párhuzamosan versenyeztet személyeket, csoportokat a fontos pozíciók esetén, szakújságírónk jegyzete itt olvasható.

Töröcskei a rendszerváltást követően a Kultúrbank elnökeként, illetve 1992 és 1994 között a Magyar Hitel Bank vezetőjeként dolgozott. A hatvanéves, pénzügyi végzettségű szakember 1997-től 2007-ig az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója, majd 2007-től a Boros Imre érdekeltségébe tartozó T&T Zrt. tanácsadója, de számtalan pénzügyi vállalkozásán kívül megfordult például a Vegyépszer vagy a Budai Malomipari Kft. háza táján is. Emellett a Hír Tv felügyelőbizottságának elnöke, illetve a Magyar Nemzetben és a Lánchíd Rádióban is tulajdonos.

Az első Orbán-kormányban a Magyar Exporthitel Biztosítót vezette, de üzleti érdekeltséget szerzett a Széchenyi Kereskedelmi Bankban, a Pannergyben, illetve 2010 áprilisa óta tagja a Mol felügyelőbizottságának.

Az ÁKK elnökeként többször nyilatkozott monetáris témában, egy korábbi interjúban például amellett érvelt, hogy a jegybanki devizatartalék az államé, még ha ez az MNB eszközei között van nyilvántartva, így az államnak nincs mit lenyúlnia. Töröcskei szerint arról lenne érdemes vitatkozni, hogy mekkora legyen a tartalék optimális szintje. A monetáris finanszírozásról pedig úgy vélekedett, hogy "az államkötvények másodlagos piacán valóban élhetne ezzel a lehetőséggel a nemzeti bank".

Töröcskei neve eddig nem merült fel Simor lehetséges utódai között. A piac valószínűleg könnyebben elfogadná az ÁKK vezetőjét, mint Matolcsy György minisztert − mondta lapunknak egy piaci forrásunk. Szerinte egyébként nem is a személy a fontos a kinevezéskor, hanem az általa képviselt gazdaságpolitikai értékrend. Forrásunk szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy direkt dobták be a köztudatba Töröcskei nevét, szondázva a piacot, másfelől az is elképzelhető, hogy ez egy elterelő hadművelet része, valójában másban gondolkodik a kormányfő.