A kormány hazugságok és nem valós információk alapján indított durva támadást a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellen – reagált Kincses Gyula, a MOK elnöke arra a törvényjavaslatra, amit ma nyújtott be a parlamentnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Ebben pedig az áll, hogy a Belügyminisztérium (BM) szerint az orvosok, fogorvosok és a felsőfokú egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók egészségügyi tevékenységet, akkor is végezhetnek, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának. A BM azt írta: a Magyar Orvosi Kamara visszaél a hatalmával, az etikai eljárásokat kilátásba helyező fenyegetése pedig elvtelen és elfogadhatatlan.

Erre reagálva Kincses Gyula elmondta: valóban egy esetben bejelentést tettek az etikai szervezethez. Egy olyan kolléga ellen indítottak eljárást, aki az Országos Kórházi Főigazgatóságtól kapja a fizetését és háziorvos kollégákat presszionált, visszaélve a helyzetével, megfélemlítette őket, hogy írják alá az ügyeleti szerződéseiket és dolgoznak együtt az Országos Mentőszolgálattal az új ügyeleti rendszerben.

Ez egy koncepciós eljárás, ennek a forgatókönyve már megszületett múlt héten, amikor a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette a vádakat, mondta Svéd Tamás, a MOK titkára.

Azóta már meg is született az ítélet, ezt pedig Semjén Zsolt nyújtotta be és holnap fogják kihirdetni, védekezésre nincs lehetőség – tette hozzá Svéd Tamás.

 

Álmos Péter Zoltán, a MOK alelnöke szerint egy kormányzati alkalmazott hazudott az MTI-nek, ezt pedig az MTI tovább adta. Ez egy kirakatpernek megfelelő koncepciós eljárás, ami most zajlik a kamara ellen.

Számítottak erre az eljárásra, mert amikor az MOK a küldöttközgyűlésen arról döntött, hogy nyomásgyakorlásba kezd ott már megfogalmazták, hogy biztosak abban, hogy a kamarát megpróbálják ellehetetleníti a kötelező tagság felszámolásával.

A MOK most arra kéri tagjait:

  • hogy erősítsék meg 30 napon belül kamarai tagságukat,
  • mondják fel az önként vállalt túlmunka szerződéseiket,
  • és ne írják alá az új ügyeleti rendszerben a szerződéseiket.

A Napi.hu kérdésre Kincses Gyula elmondta, az orvosi kamarának 50 ezer tagja van, a közellátásban körülbelül 30 ezren dolgoznak, az aktív tagok száma 40 ezer felett van.

Februárban 660 tartósan betöltetlen praxis volt Magyarországon - emelte ki Kincses Gyula, ők azért indították ezt az akciót, hogy az üres praxisok száma ne emelkedjen, ha 70 év felettieket ügyeletre akarnak kényszeríteni, akkor még több lesz az üres praxisok száma.

Kincses Gyula hangsúlyozta, az a nyomásgyakorlás, amit elindítottak és meghirdettek az nem valami ellen, hanem egy működőképes alapellátásért indult.

Svéd Tamás szerint a MOK nyomásgyakorlása eredményes volt, és ez váltotta ki ezt a mostani reakciót a kormány részéről. Az orvosok visszajelzése alapján több mint 90 százalék támogatja a kamara céljait.

Kérdésre Kincses Gyula a Napi.hu-nak azt mondta, hogy minden legális, jogorvoslati lehetőséget kihasználnak, hitelrontásért pedig pert fognak kezdeményezni a Belügyminisztérium ellen.