Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem mond le a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége, mert ez most felelőtlenség lenne, mondta Kincses Gyula, a MOK elnöke egy ma délutáni online tájékoztatón. Kiemelte: el kell kezdeni a kamarát újraszervezni és új alapszabályt is ki akarnak dolgozni. És amikor ez meg van, ezután szeretnének egy új választást kiírni, nem ragaszkodnak a pozíciókhoz - mondta a kamara elnöke. Hangsúlyozta, még ebben az évben szeretnének egy új kamarai választást megtartani.

A napokban több megyében fenyegető leveleket kaptak az orvosok, többek között Borsod-Abaúj Zemplén megyében, Győr-Moson-Sopron megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is az ügyeletre kötelezik az alapellátásban dolgozókat.

Kincses Gyula azt mondta: az orvosokat 5 millió forintig terjedő büntetéssel és a praxisjogának megszüntetéssel is fenyegetik. Ezt a MOK rendkívül veszélyesnek tartja.

Alakítsanak pertársaságot az orvosok

A kamara soha nem mondta azt, hogy ne ügyeljenek az orvosok a cél az, hogy a valós munka finanszírozását érjék el az alapellátásban.

Azt tanácsolják azoknak, akik fenyegető levelet kaptak, hogy a jogszabályokat és az utasításokat tartsák be. A határozat megtámadására pedig szerveződjenek pertársaságokba, ennek a finanszírozását a MOK magára vállalja. Kincses Gyula szerint meg kell támadni a periratot, és azonnal mentességet kell kérni, amíg nincs meg a jogvédelem a bíróság részéről, addig pedig el kell menni ügyelni az orvosoknak.

A törvény az ügyelet ellátására kötelezheti a háziorvost, nem pedig egy bizonyos szerződés aláírására

- emelte a MOK elnöke.

Magyarországon nincs precedensjog, a per eredménye csak azokra az orvosokra fog vonatkozni, akik csatlakoznak a pertársasághoz - emelte ki Kincses Gyula.

Már az orvosok kétharmada nyilatkozott

A tagi nyilatkozatokkal kapcsolatban Álmos Péter, a kamara alelnöke megjegyezte, március 22-ig 22 533 orvos jelezte, hogy a kamara tagja akar maradni. Jelenleg 33 ezer aktív orvos van Magyarországon, az orvosok kétharmada egyelőre úgy tűnik, hogy kamara tagja akar maradni - tette hozzá. Az alelnök hangsúlyozta: március végén azokat, akik nem erősítették meg kamarai tagságukat a törvény szerint törölniük kell a kamarai rendszerből.

Erre reagálva Kincses Gyula elmondta: a parlamentben a rapid eljárás keretében elfogadott kamarai törvényt arcul csapásként élték meg, de tulajdonképpen ez valójában a kamarai tagság megújítását jelentette. Számtalan szolgáltatást megtartanak, elsőként a jogvédelmet emelte ki.

Ugyanakkor minden legális, jogorvoslati lehetőséget kihasználnak, az Alkotmánybíróságtól kezdve a strasbourgi emberi jogi bíróságig is elmennek majd.

Álmos Péter a MOK alelnöke szerint a magyar egészségügy munkaerőhiánytól szenved, és azt szeretnék elérni, hogy maradjon meg az orvosok közössége. A MOK az orvosok érdekképviselete szeretne maradni, egyeztettek a vállalkozó orvosokkal is és jó kapcsolatot ápolnak a szakszervezetekkel is, még a szakdolgozókat tömörítő Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával is rendezett a viszonyuk, hiszen szakápolók nélkül nincs egészségügyi ellátás - mondta az alelnök.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: zömmel más európai országban is kötelező a kamarai tagság az orvosok számára, példaként említette Álmos Péter, hogy Szlovákiában szintén kötelező az orvosi kamarához regisztrálni, de az Egyesült Királyságban is van egy regiszter.