Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Csoportos létszámleépítésről döntött a Magyar Posta, rövidesen 1200 munkavállalójától válik meg. Annak érdekében hozta az újabb kényszerű döntést a posta vezetése, hogy a jelenlegi, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását – közölte kedden a vállalat. 

A posta nem részletezte pontosan kiket érint a csoportos létszámleépítés. Azt ugyanakkor megjegyezték, hogy a meglévő postai szolgáltatásokat nem érinti a leépítés. 

Az elbocsátott munkavállalóknak a Magyar Posta a már korábban meghirdetett új posta partneri programot ajánlja. Úgy látják, a program lehetővé teszi, hogy az érintett dolgozókat a szerződött partnereknél foglalkoztassák tovább.

A vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést. Kiemelték: a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára.

A vállalat tavaly novemberben kinevezett új vezetésének kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a modern és 21. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása.

Az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság azonban egyre nehezebb gazdasági környezetet teremt, amely hasonlóan a bel- és külföldi nagyvállalatokhoz, a Magyar Posta tevékenységére is egyre inkább kihat – olvasható a közleményben.

A foglalkoztatáspolitikai államtitkárság felvette a kapcsolatot a Magyar Posta Zrt.-vel, és folyamatosan nyomon követi az eseményeket – reagált a csoportos létszámleépítésről szóló bejelentésre a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Az érintett munkavállalók mielőbbi elhelyezkedése érdekében az államtitkárság minden lehetőséget megvizsgál, tájékoztatással és szükség esetén képzési programokkal segíti a dolgozókat – közölte Czomba Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár prioritásnak tartja, hogy az elbocsátás előtt álló dolgozók lehetőleg egy napot se töltsenek munka nélkül, vagyis érvényesüljön a munkából-munkába elv.

Az államtitkár hozzátette: Magyarországon történelmi csúcsokat dönget a foglalkoztatottság, az üres álláshelyek száma megközelíti a 70 ezret, az álláskeresők száma pedig rekord alacsony szinten van, így jó esély mutatkozik arra, hogy a dolgozók hamar új álláshoz juthatnak.

Hetek óta tartanak a bértárgyalások

Egy hónapja kezdődtek a bértárgyalások a posta vezetése és a szakszervezetek között. Az egyeztetések során nem jelezte sem a posta vezetése, sem a munkavállalói érdekképviseletek, hogy ilyen mértékű elbocsátási hullámra készül a vállalat.

Február elején jött létre az a részmegállapodás, amely szerint a vállalat egyszeri bruttó 50 000 forintos kifizetést ad a postai dolgozóknak addig is, amíg a bértárgyalások eredményre nem vezetnek.

A szakszervezetek célja továbbra is az, hogy a munkavállalók fizetése reálértékben ne essen vissza.

Rövid időn belül másodszor karcsúsít a posta

Szintén az energiaválságra hivatkozva tavaly októberben jelentette be a Magyar Posta, hogy energiatakarékossági intézkedések miatt szüneteltetik a szolgáltatásokat. Országosan 366 helyen zártak be a postahivatalok.

Az önkormányzatokkal folytatott intenzív tárgyalások eredményeként, 32 településen összesen 45 posta azonban újra kinyitott. Az ellátási költségek miatt azonban további hivatalok újranyitására nem lehet számítani.

A postahelyi ellátottság nemzetközi szinten is kiemelkedő Magyarországon, miközben a háború és a szankciók okozta energiaválság miatt a társaság működtetésének költségei továbbra is jelentősek, ezért a Magyar Posta Zrt. úgy döntött, hogy nincs lehetőség az ideiglenesen szünetelő további posták újranyitására

– közölte még február közepén a Magyar Posta.

Levélfeladás a takarékban, csekkfizetés a kisboltban

vállalat vezetése megvizsgálta a jelenleg szünetelő posták további működtetésének lehetőségeit. Az eddigi tapasztalatok alapján a jelenleg is működő több mint 2200 szolgáltatóhely az ügyfélforgalmat megfelelően kezeli. A Magyar Posta kiemelte, túlteljesíti a jogszabályi kötelezettségeit, az előírtnál mintegy 600 postával több áll az ügyfelek rendelkezésére.

A Magyar Posta új partneri programot indít, amivel lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzatok, vállalkozások, és egyéb partnerek még nagyobb számban vegyenek részt a posták működtetésében.

Korábban már 19 takarékbank fiók, és két kistelepülési élelmiszerüzlet bevonásával tesztelték a partneri üzemeltetési formát. A Magyar falu programban megújuló kistelepülési üzletek közül 220-ba integrálódik postai szolgáltatás.