A Magyar Szakszervezeti Szövetség felháborítónak tartja, hogy továbbra is folytatódik a titkolózás, a valóság elkenése a valódi magyar bérekről. A Központi Statisztikai Hivatal által kiadott 2019-es januári béradatok azt mutatják, hogy egy átlagos magyar dolgozó bruttó fizetése 343 és fél ezer forint volt. Ez azonban egy nagy átverés, mert inkább 274 ezer forintról kellene beszélnünk - írja a szervezet pénteki közleményében.

A probléma alapja szerintük az, hogy bár 2019 januárjától a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz beérkezett tényleges bevallási adatok alapján kellene közölni a kereseti adatokat, amelyekbe benne van az öt főnél kevesebbet foglalkoztató vállalkozások fizetése is. Csakhogy közben a friss KSH publikáció is a 343,5 százezer forintos bruttó átlagkeresetről egy kisebb minta alapján van kiszámítva: a közszférában dolgozók és a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások adatai alapján készült a kalkuláció, ami csak 3,2 millió ember esetére vonatkozik. Miközben a foglalkoztatottsági statisztika szerint 4 millió 497 ezer fő volt munkaviszonyban.

"Továbbra is kimarad a rendszerből a több mint egymillió olyan dolgozó, akit mikrovállalkozásoknál foglalkoztatnak, és akiknek az ott kapott - vélhetően a minimálbérhez közelítő - jövedelemből kell megélniük. És akkor mindjárt kiderülne, hogy 343 ezer helyett inkább csak 274 ezer lenne az átlagos bruttó fizetés" - fogalmaznak az MSZSZ, amely szerint a hivatalos átlagkereseti statisztika rávilágított arra a tényre is, hogy miközben a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc százalékkal emelkedett az elmúlt évhez képest, a KSH által közölt átlagkereset 10,6 százalékos növekedést mutat.

Ez utóbbiból arra következtetnek, hogy a részükről jó döntés volt, hogy nem írták alá a 2019-re vonatkozó bérmegállapodást, hiszen láthatóan van tartalék a magyar bérrendszerben, de ezt ismét a legfelsőbb kereseti kategóriákba tartozók viszik haza, és nem az alacsony keresetűeknek jártak jól. Ezzel is növelték a dolgozói szegénységet, s fokozták a béregyenlőtlenséget az álláspontjuk szerint.

Mindezek miatt a Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezi, hogy ismét tekintsék át, mi a magyar bérvalóság, azt miért nem lehet megismernie  a társadalomnak, és mit lehet tenni azért, hogy a rossz bérmegállapodás ne okozzon további károkat a dolgozóknak - zárják a közleményüket.