A megnyitón Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója a közlemény szerint köszöntőjében kiemelte: Brazília a világ ötödik legnagyobb országa és a hetedik legerősebb gazdasága. Hozzátette: Magyarország célja, hogy tovább erősítse kétoldalú kereskedelmi kapcsolatait, ebben pedig hatékony segítséget nyújt majd a brazil-magyar kereskedőház. Az üzleti kultúra, a jogi környezet is közel áll az európaihoz, ami számunkra előnyös - jegyezte meg Kerekes György.

Brazília - Mexikó mellett - Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában - írja a közlemény. Az elmúlt években fokozatosan nőtt a termékek és szolgáltatások kivitele, 2013-ban elérte a 403,3 millió dollárt, ami 23 százalékkal magasabb az előző évhez képest - ismertette az MNKH.

Magyarország többek között közúti járműveket, számítógépeket, gépjármű motorokat, szerves vegyi termékeket, gyógyszereket, mobiltelefonokat valamint izzólámpákat exportál Brazíliába - derül ki a közleményből.

A latin-amerikai államban igény mutatkozik az olyan építőiparhoz kapcsolódó termékekre és technológiákra is mint az üvegbeton, a gyorsépítésű technológiák és szennyvíztisztítók. Ezen kívül keresettek a vasúti és kikötői infrastruktúra fejlesztéséhez köthető termékek, valamint a reptéri infrastruktúra kiépítéséhez használt berendezések, illetve az orvosi felszerelések és a gyógyszerkészítmények.

A hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének elősegítése érdekében az év végéig további 11, vagyis összesen 25 országban működő külhoni kereskedőházi hálózat jön létre. Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre - olvasható a kereskedőház közleményében.

QP | Quality Placement