Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásával a kormány szándéka az volt, hogy kiderítse, hogyan lehet a költségvetési forrásokat a leghatékonyabb módon a tudományos kutatásokra fordítani, nem kétségbe vonva az alapkutatások jelentőségét és létfontosságát. Mindezek mellett azonban úgy véli, a magyar közösség számára fontos területeket valamilyen formában meg kell határozni - mondta a miniszter.

Az új költségvetési tervezet célja, hogy a magyar tudós közösség állapodjon meg abban, mely területeket tartja fontosnak, de legyenek olyanok, amelyek valamilyen módon a közösség érdekeit szolgálják - fogalmazott Palkovics László az MTI beszámolója szerint.

A kormány nem akar bizonyos területektől támogatást megvonni, hanem azt szeretné, hogy egy szakmai, tudományos grémium döntse el, a modern világ mely kihívásaira kell válaszokat találni.

Az MTA elnöksége előtt tartott prezentációjában néhány nappal ezelőtt elmondta, hogy a világnak számos új technológiai és társadalmi kihívással kell szembenéznie, s hogy melyek ezek közül a legfontosabbak, azokat együtt kell meghatározni. A juttatások hasznosulásáról úgy fogalmazott: az Akadémia és az egyetemek dolga, hogy mérjék, mennyire hasznosul egy adóforint egy kutatási projekt esetén. Ez a mérés azonban csak később jön, "először azt kellene tudni, hogy mit akarunk".

A kabinet strukturáltabbá szeretné tenni ezeket a területek a szakmai közösség döntései alapján. Egyértelmű szándék, hogy a magyar kutatás és a magyar tudomány érdekei ne sérüljenek, hanem jusson rá több forrás, és legyen még eredményesebb. Palkovics László azonban úgy vélte, "ezt a megközelítést erőteljesen zavarja", ha egy ilyen vitát a "sajtóban kell lefolytatni".

Az innovációs miniszter úgy vélte, ebben a pillanatban az látszik, hogy a kormány tárgyalási és "tisztán szakmai szándékaival szemben" egy politikai helyzet generálódik, amely hasonlít néhány más korábbira is.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége pénteken rendkívüli ülést tartott, hogy meghatározza azokat a legfontosabb pontokat, amelyeket aggályosnak tart a szerdán benyújtott költségvetési tervezetben, és felhatalmazta a testület elnökét, hogy ez alapján folytasson tárgyalásokat a kormány képviselőivel. Az ülés témái a 2019-es törvénytervezet MTA-t érintő javaslata, illetve az akadémiáról szóló törvény módosítási javaslata voltak. Az ülésen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is.