A járvány alatt nem meglepő módon felpörögtek a webes vásárlások, a jegybank adatai szerint 2021 első negyedévében - minden terméket és szolgáltatást figyelembe véve – összesen 29 millió tranzakciót bonyolítottak le a magyarok.

A webvásárlások teljes értéke ugyanebben az időszakban összesen 398 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 319 milliárddal szemben, ugyancsak a bankos statisztikát nézve – írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Nyilván nagyot lökött a mérlegen a tavalyi márciusi betárazás is, amikor a futárok már alig győzték a megrendelések kiszállítását, és persze a hagyományos boltok és szolgáltatóhelyek korlátozása is.

A háztartások fogyasztási célú kiadása ugyanakkor ebben a három hónapban 5657 milliárd forint volt. Ehhez képest a teljes webpiac súlya 7 százalékot ért el (szolgáltatásokkal, boltokkal együtt az összes fogyasztási kiadáshoz mérve). A korlátozások pedig kemények voltak a boltok, szolgáltatóhelyek körében, sokszor nem is volt más választása, csak a webáruház.

Az elmúlt évek növekedésére 2020-ban rápakolt egy lapáttal a járvány is, a ritmust pedig jellemzi, hogy kétévente kétszereződött eddig a webpiac értéke.

Mind 2020-ban, mind 2021 elején a járvány, a korlátozások kényszere miatt változott a webvásárlások korábbi menetrendje is. Nyilván mozijegyet, szálláshelyet, bezárt szolgáltatóhely látogatását sok-sok hónapon keresztül nem lehetett rendelni, ez visszahúzta a szolgáltatások súlyát a webes körön belül.

A hagyományos boltos termékkör webpiaca jobban nőtt a járványos időszakban, de csak a bezárások miatt. Emiatt azonban nagyon valószínű, hogy lesz azért visszarendeződés a hagyományos boltok irányában.

Webáruházi vásárlás külföldről
év201820192020
érték (milliárd forint)493729912
száma (millió darab)476383
Forrás: MNB, internetes vásárlás külföldön, hazai kibocsájtású fizetési kártyával

Sőt, az adatok alaposabb vizsgálata során az is kiderült, hogy a járvány hozta többlet nélkül már lassult volna a web növekedési üteme.

Az MNB és a KSH statisztikáit összefuttatva (a módszertan más, de a nagyságrendek azért pontosak) ki is tűnik, hogy a járványidőszakban a boltos webvásárlások súlya jobban nőtt.

A bankos kártyás fizetési lehetőséget kínáló webes vásárlóhelyek alapján a webáruházak száma 26 ezer. A bankos statisztika szerint a webes helyek számában 2020-ban már az első negyedévben is volt egy nagy ugrás.

A hazaiak mellett külföldi webáruházakból is vásárolgattak a magyarok 2021 első negyedében, összesen 230 milliárd forintért, ez nem nőtt a korábbi év azonos hónapjaihoz képest. A növekedés ütem alapján már 2020-ban is fékeztek a webes vásárlók a külföldi webáruházaknál. Feltehetően 2021 elején tartottak a webes vásárlók a szállítási nehézségektől is.