Hazánkban naponta mindössze pár ezren döntenek úgy, hogy most már beoltatják magukat - írja a 24.hu európai oltási körképében. Ennek ellenére a védőoltások százezrével érkeznek az országba: két hete 410 ezer dózist kaptunk, a múlt héten pedig újabb 620 ezret. Ezen belül a kínai Sinopharmból és az orosz Szputnyikból két és fél hónapja nem érkezett szállítmány. Összesen 18,9 millió dózis érkezett tavaly év vége óta hazánkba, ami azt jelenti, hogy a teljes lakosságot be lehetne oltani a csecsemőkkel és a századik életévüket bőven betöltőkkel együtt.

Az európai statisztika szerint az egy oltást megkapó felnőttek arányát vizsgálva a középmezőny végén, a 18. helyen áll Magyarország. Igaz, a második oltást tekintve csak öt ország (Izland, Dánia, Írország, Málta és Belgium) előz minket. Az előbbi statisztikában Magyarország elmarad az európai uniós átlagtól: harminc országot vizsgálva a felnőttek 71,3 százaléka kapta meg az oltást, míg itt 66,7 százalék ez az arány.

Majdnem százezer embernek lett volna augusztus elsejével bezárólag esedékes a második oltása Magyarországon, viszont nem vette fel azt. Ennek oka lehet, hogy csak a védettségi igazolványra pályázott az illető, amit az első oltás után megkapott, hogy beteg volt a második oltás napján, így nem tudta azt felvenni, illetve hogy fél a mellékhatásoktól.

A Sinopharm oltása augusztus első napjával bezárólag 1 055 755 embernek lett volna esedékes, ám  közel 24 ezer olyan ember van, aki nem vette fel. A Pfizer esetében 35 ezren nem kérték a második adagot. A legfegyelmezettebbek a szputnyikosok voltak, mindössze szűk 12 ezren nem vették fel a második oltást a 911 ezerből. A legnagyobb, háromszázalékos hiány pedig az AstraZenecával oltottak esetében mutatkozik.