Az elmúlt negyedévről szóló GDP adat már visszaesést mutatott, de ennél is súlyosabb, az ország állapotát jobban tükrözi hogy a GNI már tavaly csökkenni, idén pedig zuhanni kezdett. Márpedig az államadósságot ez utóbbiból kell visszafizetni - tette hozzá Bod Péter Ákos. A növekedés hiánya tavaly augusztusban mintha meglepte volna a kormányt, ám furcsa módon ebből mintha azt a következtetést vonták volna le, hogy az irány jó, csak nem elég radikális. Inkább irány kéne változtatni - élcelődött Bod.

Mellár Tamás a KSH volt elnöke hozzáfűzte, 2010-ben amikor felrajzolták a potenciális növekedési pályát, akkor a bővülés lehetséges üteme 2-3 százalék között volt, most ez legfeljebb 0-1 százalék, ami rendkívül fenyegető probléma. Szerinte az export helyett a belső piacot kéne építeni, a helyi gazdaságokat helyzetbe hozni, például a megújuló energia termelésre helyezni a hangsúlyt.

Oszkó Péter leginkább a hosszú távú szemléletet, a kiszámíthatóságot hiányolta a gazdaságpolitikából, minden fajta tervezésnél a hosszú távú szemlélet kell, hogy uralkodjon. Szerinte Magyarországon csak a kínálatélénkítő gazdaságpolitikának van értelme, ebből fakadhat csak növekedés. Az egykulcsos adóra fordított 500 milliárdot inkább a cégek versenyképességnek növekedésére kellett volna fordítani, akik munkahely teremtéssel előbb-utóbb a fogyasztás növekedést is elhozták volna. E helyett a középosztály az egykulcsos adó révén megkapott pénzt vagy megspórolta, vagy külföldi árukra költötte el. Ráadásul idehaza most egyre rosszabb feltételekkel lehet vállalkozni: a hitel, a munkaerő, a energia, a közlekedés, minden drágább mint a régió környező országaiban. Legsürgősebb lépés az Unióval történő gazdaságpolitikai kiegyezés lenne.

Az új adókról

Tavalyhoz képest 2014-15-re egyértelműen nőni fog idehaza az adóterhelés, tehát erről az oldalról nem javul majd versenyképességünk, Ezt ellensúlyozandó legalább kiszámíthatóságra kéne helyezni a hangsúlyt, az nem elfogadható, hogy mint tavaly 21 alkalommal jelentenek be adóváltozásokat, sokkal inkább kiszámíthatóságot sugárzott volna, ha egy alkalommal jelentenek be 21 új adót - mondta László Csaba.

A telekom-adóban a részvevők többsége nem talált kivetnivalót. Adótechnikai szempontból a teher kifejezetten jónak mondható, alacsony terhet terít szét széles rétegeken, ráadásul olcsón és egyszerűen beszedhető - tette hozzá Vámosi Nagy Szabolcs az APEH volt elnök-helyettese. A feketegazdaság magas részarányt tekintve ráadásul helyes, hogy a fogyasztási típusú adót növelt a kormány. Persze azzal kapcsolatban ne legyenek illúzióink, hogy a társaságok a terheket át fogják hárítani a lakosságra, különben is, közvetve, vagy közvetlenül előbb-utóbb úgy is minden adóterhet a lakosság visel. Az adó egy szükséges rossz - fűzte hozzá Vámosi.
A tranzakciós adóról viszont rossz véleménnyel volt a panelbeszélgetés résztvevőinek többsége, mint mondták, az csökkenti a gazdasági aktivitást, növeli a feketegazdaságot és az inflációt.