Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Chaleureuse Hongrie (Szívélyes Magyarország) felirattal kétfajta - összesen 620 - óriásplakát lepte el ezen a héten a 14 vonalból álló párizsi metróhálózat és a fővárost az elővárosaival összekötő gyorsvasút-hálózat (RER) megállóinak hetven százalékát. Az egyiken Budapest látképe a Dunával és háttérben a Budai Várral, a másikon pedig egy négy részletből álló magyarországi mozaiksorozat látható - írja az MTI-Eco. Oláh László, a Magyar Turizmus Zrt. párizsi képviseletének vezetője elmondta: idén elsősorban a nagyközönség Magyarországra csábítása a fő cél, ezért a képviselet korlátozott költségvetésből inkább nagy, látványos, figyelemfelkeltő és sok embert megérintő akcióba fogott. Ennek jegyében először is azért esett a párizsi metróra a választás, mert a francia fővárosból igazán egyszerű versenyképes feltételek mellett eljutni Magyarországra, hiszen a magyar és a francia nemzeti légitársaság mellett két fapados cég is indít rendszeres járatokat Budapestre. Emellett azt is fontos figyelembe venni, hogy a francia utazóközönségnek csak 22 százaléka veszi igénybe az utazási irodák ajánlatait, a többiek önállóan szervezik útjaikat. Az igazgató tájékoztatása szerint a kampány teljes összege - beleértve az ügynökségi díjat, a grafikai előkészítést, a helypénzt és a nyomdai költségeket - 70 ezer euró. A Magyar Turizmus Zrt. párizsi képviseletének egyik fő tevékenysége a helyi partnerekkel való együttműködés, amelyek térítést fizetnek azért, hogy kereskedelmi hirdetéseikkel megjelennek a Magyarországról szóló reklámokban. Ezért az óriásplakátok a Magyarország iránti kíváncsiság felkeltésén túl konkrét utazási ajánlatokkal is szolgálnak. Tavaly 330 ezer vendégéjszakát töltöttek kereskedelmi szálláshelyen a franciák Magyarországon, ezzel Franciaország a hetedik helyen áll. Idén az első négy hónapban hat százalékkal több francia érkezett Magyarországra az előző évhez képest, ami jelzi, hogy a francia piac nagy potenciált jelent, mert a franciák csak az elmúlt években kezdtek hazájukon kívül utazni, és Közép-Európát még csak most kezdik felfedezni - hangsúlyozta Oláh László. Az óriásplakátokat a Sziget Fesztivál kampánya követi Franciaországban, részben szintén a párizsi metróban. Ez tavaly nagyon sikeresnek bizonyít, ugyanis hétezer francia vette meg előre heti jegyét még elutazása előtt Franciaországban.