A lap internetes változatában megjelent interjúban a kormányfő úgy vélekedett: a közel-keleti és afganisztáni migránsok tömeges beáramlása az EU destabilizálásával fenyeget, hacsak a kontinens nem lép fel határozottan.

Ha nem találnak belső megoldást Szíriában, nincs esély az áradat megállítására - idézte a lap a magyar miniszterelnököt, aki szerint nem lenne helyes, ha a fejlett világ mindebben csak Európát érő kihívást látna. Orbán védelmébe vette azt az intézkedést, amely három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja a megfelelő útiokmány nélküli határátlépést, valamint a szerb határ mentén felépített kerítést.

A lap beszámolt arról, hogy a tavalyi 42 ezerrel szemben idén már 280 ezer migráns érkezett Magyarországra. Orbán szerint az Egyesült Államoknak és más országoknak, így a gazdag arab országoknak is be kellene fogadniuk menekülteket, mert a válság könnyen destabilizálhatja Európát. Nem nehéz elképzelni, hogy egy-két éven belül a régi politikai elitet leváltják a radikálisok - idézte a lap a politikust.

Orbán az interjúban fenntartotta azt az álláspontját, hogy Magyarországnak nincs szüksége migránsokra, akiknek a legtöbbje muszlim. Szerinte nem az a feladat, hogy máshol teremtsék meg új élet lehetőségét ezeknek az embereknek, hanem az, hogy a hazájukban való boldogulásukat elősegítsék. Erkölcsi értelemben ez a helyes teendő - jelentette ki.

Magyarországnak őriznie kell a függetlenségét, és az országnak rendelkeznie kell azzal a választási lehetőséggel, hogy akar-e otthont adni más kultúráknak. A muszlim kultúra nagyon erős, nem vagyunk ellene, de nálunk nem létezik olyan párhuzamos társadalom, amely nem illeszkedik az európai értékek közé - idézte a lap Orbán Viktort.