Beck a megbeszélések után tartott tájékoztatón a Napi kérdésre elmondta, hogy első körben tízezres nagyságrendű készülék szállításáról lesz szó. Ezzel tehát újabb versenytársa akad Magyarországon is  az iPhone-nak, illetve a Nokia, a Samsung, Sony Ericsson, LG okos telefonjainak.


A távközlési eszközöket és készülékeket gyártó Huawei Co Ltd. érintőképernyős, Google Android 2.1-es operációs rendszerével ellátott telefonjai a kártyás és a havidíjas előfizetők számára is hozzáférhetőek lesznek, bár a készülékek érkezésének pontos időpontja későbbre várható, de az biztos, hogy a HUawei már ott lesz Sziget fesztiválon.


Beck ugyanis arról is megállapodott a kínai céggel, hogy a Huawei a Vodafone Magyarország Zrt. szponzorációs partnere lesz a budapesti fesztiválon. Beck szerint egyébként az okostelefonok iránt igen nagy az érdeklődés, s a mobiltelefon társaság pár százalékos növekedést vár az új együttműködéstől, illetve az új mobiltelefon készülékektől.


Beck ezek mellett arról is megállapodott a kínai céggel, hogy a bő két hónapja Magyarországon is bevezetett wifi internet megosztójának egy újabb változatát is behozzák Magyarországra.