Kedden közli a Pénzügyminisztérium (PM) a gyorstájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének 2022. február végi helyzetéről. Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere. A bevételek 519,8 milliárd forinttal, 23,1 százalékkal, a kiadások 567,3 milliárd forinttal, 27,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A központi költségvetés 84,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 34,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 32,6 milliárd forintos többletet értek el. Tavaly januárban 198,8 milliárd forint volt a központi alrendszer többlete.

Az idei évre 3152,7 milliárd forint deficitet irányzott elő a törvény a tavalyi 5101,5 milliárd forinttal szemben. A költségvetési törvény eredetileg 5,9 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycéllal számolt, a kormány alacsonyabb, 4,9 százalékos hiánycél elérését tűzte ki. Ennek érdekében mintegy 755 milliárd forintnyi beruházás átütemezésére került sor, ezzel az ország a tervezettnél hamarabb visszatérhet az egyensúlyi pályára.

Szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árak februári alakulását közli. Idén januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció.

Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 10,1 százalékkal nőtt, a szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,7, ezen belül a dohányáruk 10,0 százalékkal drágultak tavaly januárhoz viszonyítva. A tartós fogyasztási cikkekért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 5,2 százalékkal emelkedett

Pénteken közli a KSH az ipari termelés januári részletes adatait második becslése alapján, és a külkereskedelmi forgalom januári előzetes számait.

A pénteken kiadott első becslés szerint az ipari termelés volumene januárban 8,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 7,1 százalékkal emelkedett a termelés. Decemberhez képest 1,9 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A növekedéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártás hathavi csökkenés után újra nőtt, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása gyakorlatilag stagnált. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlag feletti mértékben emelkedett.

Tavaly a magyar export euróban számolt értéke 13,6, az importé 18,2 százalékkal haladta meg az előző évit, az exporttöbblet 1,897 milliárd euróra olvadt a 2020-as 5,618 milliárd euróról. Decemberben az export euróban számolva 17,9 százalékkal, az import 26,6 százalékkal nőtt, az egyenleg 658 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz lépest és 378 millió euró deficittel zárt, ami 565 millió euróval rosszabb az első becslésben közöltnél. A külkereskedelmi áruforgalom mérlege a múlt év második felének minden hónapját importtöbblettel zárta.