Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Van egy olyan törvénymódosítás, amely már a parlament előtt van, és a passzív félévesek problémáját kezeli. A mostani szabályozás szerint a 25 év alatti aktív félévesek esetében amennyiben diákmunkát vállaltak, gyakorlatilag szociális hozzájárulási adót nem kellett a munkáltatónak utána fizetnie. Ez azonban nem vonatkozik a passzív félévesekre - közölte Czomba Sándor.

Hozzátette: az élet azonban azt bizonyítja, hogy nagyon sokszor önhibájukon kívül kerülnek a hallgatók ilyen helyzetbe, és szeretnének ebben az időszakban is munkát vállalni. Nekik szeretnénk lehetőséget biztosítani. A parlament előtt lévő törvénymódosítás ki fogja bővíteni ezt a kedvezményt a passzív félévesekre is a 25 év alattiak esetében.

A másik kezdeményezésünk azt célozza, hogy az iskolaszövetkezeten keresztül a diákmunka-vállalással kapcsolatban részben fehérítsük ezt a szektort, részben garantáljuk a diákok számára legalább a minimálbér, illetve ha szakképzettsége van, akkor a garantált bérminimum megfizetésének a lehetőségét - közölte.

Nagyságrendileg éves szinten az iskolaszövetkezetek keretében 30 ezer fiatalt foglalkoztatnak. Ha pedig mindent egybeveszek, általában 180-200 ezer fiatal végez hosszabb-rövidebb ideig a nappali tagozatos iskola mellett vagy azon kívül munkát - ismertette az államtitkár.

A passzív féléves törvénymódosítás még a tavaszi ülésszakon eljuthat oda, hogy erről döntés születhet. A másik javaslat hosszabb időt vesz igénybe, így csak az őszi ülésszakra lehet kész. Ez az átfogó szabály nem csak a nyári hónapokra, hanem általánosságban igaz. Egyfajta garanciát biztosít majd a későbbiekben, így ebből a szempontból nem fogja fékezni a szezonális munkavégzés lehetőségét - ismertette Czomba Sándor.