Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A támogatott javaslatok közt szerepel az az MSZP javaslat, amely a korábbi tervekhez képest 15 milliárd forinttal többhöz juttatja az önkormányzatokat, vagyis összesen 38 milliárddal nő a támogatásuk az ideihez képest. A kormány korábban 28 milliárdról már döntött, a mostani 15 milliárd pedig 10 milliárdként jelentik a kiadási oldalon, ötmilliárd forint ugyanis egy átcsoportosítás eredménye. Gál J. Zoltán ezen felül elmondta, hogy 70 százalék marad a táppénz, 3,5 milliárddal nő a rendőrség működési költsége, a tűzoltóság bérnövekedése pedig egymilliárd forintot tesz ki. Létrehoznak egy hárommilliárd forintos alapot is, amelynek segítségével a rászorulók hírközlési szolgáltatásokhoz juthatnak. A parlagfű elleni hatékony védekezés kerete 1,5 milliárd forinttal nő jövőre. Kétmilliárddal juttatnak többet a kulturális intézményeknek - különösen a színházaknak -, annak ellensúlyozására, hogy őket hátrányosan érintette az áfa-törvény változása. Félmilliárd forinttal nő az egyházaknak juttatandó összeg, a turisztikai támogatások kerete pedig másfél milliárd forintra rúg. Egy újabb egymilliárdos alapot is létrehoznak, melyből a vállalkozók az uniós pályázatokhoz szükséges önrészt pótolhatják ki. Egymilliárd forint jut az agrárgazdaság uniós intézményrendszerének továbbfejlesztésére. Gál J. összegzésekor kiemelte, hogy az említett kiegészítő indítványokkal együtt 3,8 százalékon belül marad az államháztartás hiánya, ugyanis a módosító indítványokra szükséges összeg például azáltal teremthető elő, hogy a közszféra 13 havi fizetését nem jövőre, hanem 2005-ben fizetik ki. Emellett forrásként nevezte meg Gál J. egyes bevételek - például a regisztrációs díj - emelkedését, valamint a kiadási oldali átcsoportosítását is. Az állam a MÁV Rt. hatvanmilliárd forintos hitelfelvételéhez vállalt kezességet - folytatta Gál J. Zoltán, aki elmondta, hogy a vasúttársaság most elfogadott reformja kapcsán megfogalmazódott, hogy 2006-ig 20 százalékkal kevesebb dolgozót foglalkoztasson a cég. Ez körülbelül 11 ezer embert érint, ám ennek 60 százaléka nyugdíj, vagy a MÁV-ból kiszervezett társaságnál történő foglalkoztatás miatt kerül el a cégtől; a fennmaradó hányad főleg az adminisztrációt érinti. A MÁV folytatja az infrastruktúra-fejlesztését 30 villanyvonat beszerzésével és ISPA forrásból folytathatja három fővonal felújítását is. Új bortörvényről is határozott a kormány, ami mind a kistermelők, mind a nagytermelők érdekeit, valamint a minőségi bortermelést is védi. A szőlőtelepítési és kivágási engedélyeket például ezentúl nem a hegyközségi hivatalok, hanem az FVM irodái végzik. A kormány elfogadta a Magyar Információs Társadalom stratégiáját, amely alapjául szolgálhat Magyarország uniós versenyképességéhez - jelentette be Kovács Kálmán, az informatikai tárva vezetője. Ennek keretében egyebek mellett 2006 végére az uniós elvárásoknak eleget téve 20 területen kell bevezetni az elektronikus adatszolgáltatást. Tizenkét esetben állampolgári, míg nyolc területen az üzleti szférát fogja a rendszer kiszolgálni. Kovács elmondta, 2004 májusában már lehetőséget kell adni arra, hogy a különféle illetékeket elektronikus úton is ki lehessen egyenlíteni. A 2003-ben 110 milliárd forintos költségvetéssel működő tárca 2004-ben várhatóan nagyobb összeget költhet majd el - tette hozzá a miniszter.