A központi március 15-i rendezvények reggel 9 órakor kezdődnek a Parlament előtti Kossuth Lajos téren a hagyományos zászlófelvonással.

Az Országházban nyílt napot tartanak: az érdeklődők ingyenesen megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot, és a Szent Koronát.

Orbán Viktor miniszterelnök 15 órától Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központ előtt mondja el ünnepi beszédét.

Délelőtt fél tíztől a Nemzeti Múzeumhoz a huszárok ünnepi díszmenete tart, majd a Múzeumkertben díszünnepség veszi kezdetét, ahol Csák János kulturális és innovációs miniszter tart ünnepi beszédet, ezt követően múzeumi túra és társasjátékok várják a gyermekeket és felnőtteket.

budai Várban a Várkapitányság programjai várják az érdeklődőket, előadások, kiállítások, zene, tánc és irodalom, történelmi séták és ingyenes családi programok, fegyverbemutató és lovas huszárok töltik meg a nemzeti ünnepen a megújuló Budavári Palotanegyed helyszíneit.

A Várkert Bazárban egész nap kézműves programokkal, interaktív játékokkal várják a családokat; 10 órától Jankovics Marcell rajzfilmklasszikusa, a János Vitéz látható, 19 órától pedig Petőfi Sándor elbeszélő költeményének élőzenés táncos változatát lehet megtekinteni.

A fővárosi Duna-korzón a Magyarország 365 fotópályázat alkotásaiból kedden nyílt fotókiállítás képei április 10-ig, húsvét hétfőig láthatók a Pesti Vigadó és a Petőfi-szobor között.

A Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című színházi előadás ezekből a dalokból és prózai szövegekből készül. A produkciót 17 órától láthatja a közönség a Hagyományok Házában.

Koszorúzás, nagygyűlés: az ellenzék is ünnepel március 15-én

Az ellenzéki pártok közül a DK Budapest belvárosában tart rendezvényt, az MSZP vezetői Petőfi Sándor szobrát koszorúzzák meg, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Béketüntetés címmel a Pilvax közbe hirdetett délutánra nagygyűlést.

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán közvetített ünnepi beszédet mond, emellett a Szabadságmenet elnevezésű rendezvény nyitóbeszédét tartja meg.

A határon túli magyarlakta településeken is számos megemlékezést tartanak a forradalom és szabadságharc ünnepén.

Sepsiszentgyörgy főterén 16 órától ünnepi műsort rendeznek, melynek során Varga Judit igazságügyi miniszter is beszédet mond.

A kézdivásárhelyi ünnepi műsor díszvendégei Cseke Attila, a román kormány fejlesztési minisztere, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár lesznek.

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjával 147 Kárpát-medencei középiskola mintegy 6500 diákja utazik a március 15-i nemzeti ünnepen legalább egy határ átlépésével egy másik iskolához közösen ünnepelni és emlékezni.

(via MTI)