Szerdán több, a magyarországi választásokra szánt szavazólapot találtak zsákokba gyűjtve a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő út mellett egy illegális hulladéklerakónál, a papírok egy része meg is volt égve - adta hírül a Transtelex portál. A punctul.ro portál újságírója által készített helyszíni videófelvételen az is látható, hogy néhány szavazólapon az ellenzéki koalícióra vagy a Mi Hazánkra húzta be valaki az ikszet.

Az ügyre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményben reagált, amelyben provokációról írt. "A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék. Bárki is álljon a provokáció mögött, a legaljasabb módon próbálja manipulálni a közvéleményt. Ezt a leghatározottabban visszautasítjuk!"

A TASZ feljelentést tesz

A Társaság a szabadságjogokért (TASZ) civil jogvédő szervezet szerint ez az eddigi legsúlyosabb visszaélés, amiről hír érkezett a levélszavazás kapcsán. "A sajtó által bemutatott fényképek tanúsága szerint Erdélyben egyszerűen megsemmisítették az ellenzékre leadott szavazatok egy részét. A levélben szavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan arra, hogy a választópolgárok szabad, befolyástól mentes és biztonságos joggyakorlását biztosítsa. Ha bebizonyosodik, a mostani csalás azzal egyenértékű, mintha politikai vélemény alapján nem engednének be egyes szavazókat a szavazóhelyiségbe. Ez a párhuzam büntetőjogi értelemben is igaz, ezért feljelentést teszünk választás rendje elleni bűncselekmény miatt" - írta a TASZ a Facebook-oldalán.

Ellenzék: meg kell akadályozni a Fidesz választási csalását

Az összes határon túli levélszavazat azonnali megsemmisítését követelte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Egységben Magyarországért pártszövetség, miután kidobott szavazólapokat - köztük az ellenzék javára kitöltött szavazólapokat - találtak Erdélyben, Marosvásárhely mellett egy illegális hulladéklerakóban.

A pártszövetség a Nemzeti Választási Irodához fordul, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Ami a kommunistáknál a kék cédula volt, ez ma a Fidesznél a levélszavazat - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke az ellenzéki pártok közleménye szerint.

Orosz Anna, a Momentum képviselőjelöltje hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a választóknak legyen bizalmuk a választási rendszerben.

„Ehhez képest az elmúlt hetek fejleményei – az, hogy a Vajdaságban fideszes fiókszervezetek osztják ki a szerb posta helyett azokat a levélcsomagokat, amelyek a szavazólapokat tartalmazzák, sőt, sokszor abban támogatják a választókat, hogy az ő jelenlétükben töltsék ki ezeket a szavazólapokat – vagy az, hogy most Erdélyben már kitöltött szavazólapokat találtak – ezek mind a választásba vetett bizalmat erodálják” - mondta, és hozzátette: ezzel ráadásul a határon túli magyarokat is megalázó helyzetbe hozzák.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi választási megfigyelői már több választáson fölhívták a figyelmet arra 2014-ben, 2018-ban is és most az előzetes jelentésükben is, hogy a határon túliak levélszavazási rendszere nem biztonságos, nem tartalmazza a megfelelő garanciákat arra, hogy valóban a választók akarata érvényesüljön - mondta Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese.

A Fidesz azt is lehetővé tette egy 2020. decemberi törvénymódosítással, hogy a sérült borítékban érkező szavazatok is beszámíthatóak legyenek, vagy éppenséggel a választói névjegyzékben azok is szerepelnek, akik korábban regisztráltak, de azóta sajnálatos módon elhunytak - mondta Arató, és a választáson való részvételre buzdított mindenkit.


Márki-Zay Péter is reagált a hírre: "Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból." Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni – ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja - írta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki szerint a csalást csak a választók tudják megakadályozni, ezért a vasárnapi választáson való részvételre buzdított a Facebook-oldalán.