Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) esetében a tervezet 2,45 milliárd forintos kiadással számol, ami 64 százalékos növekedést jelent az idei 1,5 milliárdhoz képest. A támogatás a szervezet működésére, a köztestületi tagok tiszteletdíjára, az MMA törvényben meghatározott feladataira és a 2013-ban megnyíló Pesti Vigadó működtetésére szolgál.

A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. a tervezet szerint 5,1 milliárd forintnyi támogatásra számíthat. A dokumentum kitér arra, hogy a hatoslottó játékadójának 80 százalékából finanszírozott filmszakmai szervezet az előirányzott kiadást túllépheti a szerencsejáték pénzforgalmilag teljesült összegéig. A gyártási költségvetési határ magyar film esetében 307,3 millió forint, magyar részvételű koprodukció esetén 553 millió forint.

A tervezet a Nemzeti Kulturális Alap 10,7 milliárd forintos támogatásával számol: ebből 10 milliárd az ötöslottó játékadójának 90 százalékából származna. A kulturális adóból 50, a szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelő szervezetek befizetéseiből 400 millió forint érkezhet be az alaphoz, amelynek működési kiadásaira 2013-ban 907 millió forinttal számol a költségvetési dokumentum.

A Balassi Intézet támogatására 3,6 milliárd forintot szán a kormány, míg a Bethlen Gábor Alap 11,5 milliárdos eseti támogatást kap, amelyből oktatási-nevelési célú pályázatokat, a Határtalanul!, a Magyarság Háza elnevezésű programokat fogja támogatni, valamint hozzájárul a "nemzeti jelentőségű" intézmények fenntartásához is.

A dokumentum szerint a települési önkormányzatok könyvtári, közművelődési és múzeumi feladataiknak ellátására 17,613 milliárd forintot irányzott elő a kormány, az önkormányzatok által fenntartott-támogatott előadóművészeti szervezetek támogatására 11,853 milliárdot szánnak jövőre.

Az önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok között szerepel az artmozihálózat digitális fejlesztésének támogatása is. A 100 millió forintos támogatást azon önkormányzatok igényelhetik, amelyek fenntartanak vagy támogatnak a településen művészmozit. Szintén az előirányzatok között szerepel az úgynevezett "könyvtári, közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, muzeális intézmények szakmai támogatása"; a 780 millió forintos keretösszeget könyvtárak állománygyarapítására, a közművelődési infrastruktúra technikai fejlesztésére, muzeális intézmények szakmai fejlesztéséhez igényelhetik a települési önkormányzatok.

A Vidékfejlesztési Minisztérium 434,9 millió forinttal támogat közművelődési intézményeket, míg a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára 10,1 milliárd forintot fordít 2013-ban a kormány - áll a dokumentumban.

200 millió forinttal támogathatja a Balassi Intézeten keresztül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a washingtoni Smithsonian Folklife Fesztiválon való részvételt. A rendezvény, amelynek jövőre Magyarország lehet a vendége, hagyományosan egy amerikai tagállam és egy meghívott ország vagy tartomány kulturális örökségét, néphagyományait mutatja be Washingtonban.

A költségvetési tervezetben a kulturális ágazat 2013-as feladatai között szerepel a Mátyás-templom rekonstrukciós munkálatainak utolsó szakasza, a 2007-ben bezárt Erkel Színház újranyitása, illetve a Magyar Országos Levéltár és megyei levéltárak integrációja is.