Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adataiból számolva a kínai vakcinából múlt vasárnapig 545 ezer embernél lett volna esedékes a második dózis - írja a 24.hu. Mivel 538 ezren kapták meg a második dózist, hétezer ember él egy kínai oltással úgy, hogy már kettőt kellett volna kapnia.

Az orosz Szputnyik V-t az év 16. hetéig 758 ezer ember kapta meg első oltásként, vasárnapig pedig 747 ezer ember kapta meg a második adagot. Ez 11 ezres különbség. A Modernánál a tervezett kicsivel több mint 146 ezer második dózisból alig hétszázat nem adtak be.

Előfordulhat, hogy valaki csak a védettségi igazolványra hajtott, amit már az első oltást után kiküldenek (bár Gulyás Gergely kancelláriaminiszter megpendítette, hogy azoknak a kártyáját, akik nem vették fel a második vakcinaadagot, érvénytelenítik), vagy túl erősnek találta a mellékhatásokat, de az is, hogy valaki megbetegedett az első oltás beadása után, így nem kaphatta meg időben a másodikat.

Az RTL Klub híradónak Rusvai Miklós víruskutató azt mondta, hogy rosszul teszi, aki kihagyja a második oltást, ők már őszre védtelenné válhatnak a vírussal szemben.