Ezzel egy időben a garantált hitelrészt a teljes hitelösszeg 73 százalékáról 80 százalékra nő. A kedvező tapasztalatokra és a piaci folyamatokra hivatkozva döntött a társaság a változtatásokról. A maximum tízmillió forintos Széchenyi kártya hitelre vállalt készfizető kezességért évente fizetendő díj a garantált összeg 1,8 százaléka volt évente. A díj felét a központi költségvetés terhére az állam magára vállalta. Mától a díj mértéke 1,5 százalék és a díjtámogatás fennmarad. Ez maximális hitelösszeg esetén éves szinten több mint 11 ezer forintos megtakarítást jelent, amelyen az állam és a vállalkozások osztozkodnak. A díjcsökkentés automatikusan előnyhöz juttatja azokat, akik március 10-e után kötnek Széchenyi Kártya szerződést, de kedvezően érinti azokat is, akik korábban kiadott kártyájukat március 10-e után meghosszabbítják Az eddigi 73 százalékról a teljes hitelösszeg 80 százalékára emelkedik a garantált hitelrész nagysága, ez a banki kockázatok csökkenését eredményezi, ami növeli a vállalkozások hitelhez jutási esélyeit. A konstrukcióban résztvevő hitelintézetek ezzel egyidejűleg a kamatot 3 havi BUBOR + 5 százalékról 3 havi BUBOR + 4 százalékra, a kezelési költséget pedig 1 százalékról 0,8 százalékra csökkentik. A kamattámogatás változatlanul fennmarad. 2005-ben közel 21 ezer kártyát garantált a HG Zrt., ez 18 százalékkal több, mint 2004-ben. A kártyával igénybe vett hitelösszeg 2005-ben 108 milliárd forint volt, ez 37 százalékos növekedés az előző évihez képest.