Elkezdődött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak beruházása Balatonakarattyán, ahová több szállal is kötődik a jegybankelnök Matolcsy György - adta hírül a Népszava. A településen van nyaralója és volt felesége, Matolcsy Gyöngyi a polgármester.

A Pallas Athéné Alapítványok 2015-ben, nettó 890 millió forintért vették meg a területet a MÁV-tól. Akkor azt közölték: a meglévő épületegyüttes fejlesztését követően 2016 nyarától oktatási és konferencia célokra használják majd a létesítmény és ez ad majd otthont a Magyar Vezetéstudományi Iskolának.

A meglévő épületek felújítása helyett minden nagyobb házat lebontottak. A napilap kérdéseire a Pallas Athéné Alapítványok közölték, hogy az építkezés a bontás befejezését követően, 2019 tavaszán kezdődik és várhatóan 2020-ban fejeződik be, de azt nem tudják, hogy a munka mennyibe fog kerülni.

"Költségbecslést végezni csak az engedélyes tervek birtokában tud a beruházó, a végső költségekről pedig csak a beruházás befejezését követően tudunk tájékoztatást adni" - írták. Vagyis úgy kezdenek bele egy jelentős építkezésbe, hogy azt sem tudják, mennyibe fog kerülni.

Arra a kérdésre, hogy miből állják a kiadásokat és vesznek-e fel hitelt, azt közölték. hogy a beruházást alapítványi forrásból finanszírozzák. Az új létesítményről csak annyit árultak el, hogy a kor igényeit kielégítő oktatási- és konferencia-központ készül, önállóan működő wellness részleg nem épül, de a tervek között szerepel egy teniszpálya létrehozása, mely alatt egy kisméretű medence lesz.