A koronavírus-járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja. A kormány intézkedései mellett a Magyar Nemzeti Bank az év során mintegy 5800 milliárd forint, azaz a GDP 13 százalékával megegyező forrást juttatott a gazdaságba, ezzel megelőzve, hogy a gazdasági és egészségügyi válságból pénzügyi válság is kialakuljon - mondta Matolcsy György MNB-elnök a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

A felzárkózás ütemének fenntartásához azonban további lépések lesznek szükségesek. Egyrészt ugyanis már a járvány megjelenése előtt is voltak olyan trendek, amelyek előrevetítették a gazdasági növekedés lassulását, másrészt a járványt követően nem az a gazdaság áll helyre, ami előtte volt. Nemcsak válságkezelésre, hanem változásmendzsmentre is szükség van.

Nagy változtatás kell

Összességében minden esélyünk megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el - fogalmazott a jegybank első embere. Ehhez azonban legalább három dolgot teljesíteni kell:

  • a beruházási rátát minden évben 25 százalék felett kell tartani, sőt 2022-től már 27 százalék fölé kell növelni, az állami és a lakossági beruházások növelésére egyaránt szükség lesz.
  • a válság során megszűnő munkahelyek helyett legalább ugyanannyi, de a korábbiaknál termelékenyebb munkahelyet kell teremteni,
  • el kell kerülni a hitel nélküli kilábalást, mert az szükségszerűen lassú és elnyújtott. Minden beruházni, fejleszteni kívánó vállalkozást és zöldebb, nagyobb otthonra vágyó családot elérhető, olcsó forráshoz kell juttatni.

A reformok és a felzárkózás útja mindig rögös. Nem véletlen, hogy az elmúlt száz évben mindössze alig egy tucat közepes fejlettségű országnak sikerült csatlakoznia a legfejlettebbek klubjához. A közepes fejlettség csapdájából való kitöréshez szakítani kell a múltbeli rossz beidegződésekkel és kreatív, bátor, innovatív lépésekre van szükség. Külső adósságokból és külföldről kész receptként átvett tervekből még a világon sehol sem történt sikeres felzárkózás - vallja a közgazdász.

Matolcsy újra elmagyarázta, hogy a külföldre kifolyó kamat­kiadásokat sikerült csökkenteni az elmúlt évtizedben, most az a cél, hogy hasonló javulást érjünk el a vállalati jövedelemegyenlegben is. Az országból ugyanis évente a GDP hat-hét százaléka áramlik ki külföldi befektetők profitjaként, miközben ennek csak egy részét nyeri vissza az ország a kifektetett tőkén. A hazai gazdaságot negatívan érintő profitkivitelt úgy ellensúlyozhatjuk, ha a hazai vállalatok is legalább ilyen nyereséges befektetéseket hajtanak végre külföldön.

Az eurózónával szemben az elmúlt években elért két-három százalékos növekedési többlet fenntartásához pedig továbbra is teljes versenyképességi fordulat sürget. Elsősorban a digitális átállást kell felgyorsítani, hogy megelőzzük egy új dualitás kialakulását, amely majd a digitális és lemaradó vállalatokat választja el. Másodsorban fel kell készülnünk a zöldfordulatra, mert az ökológiai fenntarthatóság új technológiák bevezetését teszi szükségessé. Demográfiai fordulat nélkül nincs hosszú távon is sikeres gazdasági felzárkózás, mert csak egy népességében is gyarapodó ország tud anyagilag is gazdagodni - ismételte meg a jegybanki álláspontot az elnök.

Egy kormányváltás csak bajjal járna

Egy kérdésre válaszul pedig a kormánytól független jegybank vezetője arról is beszélt, hogy szerinte amennyiben 2022-ben az ellenzék győz, akkor mi várható. Matolcsy szavai szerint ugyanis erről már van tapasztalat: eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék.

2002 és 2010 között a legnagyobb bűn pedig az volt, hogy a felelőtlen költségvetési politika és a túlzottan szigorú monetáris politika a magyar családokat a devizahitelek csapdájába csalta - tette hozzá az elnök.

A vakcinán múlik minden?

Jövőre a meghatározó az lesz, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság védettségét és ezzel legyőzni a járvány okozta félelmet. Amennyiben ez 2021 első felében megvalósul, akkor az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállására számítunk Magyarországon. Fontos azonban, hogy a gyors talpra állásért tennünk is kell. A Magyar Nemzeti Bank készen áll arra, hogy a továbbiakban is minden eszközével támogassa a magyar gazdaság emelkedését - fogalmazott Matolcsy György.