Az előző, 2008-as pénzügyi válságból hat évig tartott a kilábalás, most nagyjából 15 hónap alatt túllendült a válságon a gazdaság. Ennek egyik oka, hogy Magyarország bajnok volt a hitelezésben, "hitelközpontú" volt kiegészítve a beruházásközpontúsággal - mondta el Matolcsy György előadásában az MTI beszámolója szerint.

Matolcsy György szerint a járvány hatására gyorsult a világgazdaság új szabályainak életbe lépése. Nehéz évtized jön, ebben az ország kiindulóhelyzete kedvező, mivel 10 sikeres év után van. A kilábalás gyorsasága Európán belül eltérő. A kilábalással az infláció is megjelent az egész világon: minél gyorsabb a kilábalás, annál gyorsabb az infláció. Az államadósságok a világon mindenhol megugrottak.

A jegybank a járvány kezdete óta több mint 10 ezer milliárd forint forrást nyújtott a magyar gazdaságnak. A jegybanki programok között kiemelte az Nhp Hajrá! célzott gazdaságélénkítő programot és az állampapír vásárlást, hozzátéve, hogy a magyar jegybank képes volt megnyitni a mérlegét. Óriási eredménynek nevezte, hogy a munkahelyeket sikerült megvédeni, a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint idén a második negyedév végén.

Az új világrend gazdasági trendjei közé sorolta, hogy az digitális, kreatív, és zöld lesz 2030-ig. Egységesedés felé halad Eurázsia, Magyarországnak a kapu szerepet kell ebben betöltenie szavai szerint. Új megatrendek születnek, a korábbiak pedig felgyorsulnak: ide sorolta a pénz forradalmát, az érintésmentes gazdaságot, a digitalizációt, a zöld gazdasági átállást, az adatalapú gazdaság megerősödését, a regionalizációt, a technológiai vállalatok megerősödését, az online kereskedelmet, a biztonság és az egészséges életmód felértékelődését. A fogyasztói szokások megváltoznak, az értékesítésben kiesnek a közvetítők - sorolta a szerinte járandó út elemeit és a változásokat.

Magyarországon a közösségi adatvagyon használatának szintje alacsony, ezen javítani kell. Adatreformra van szükség, amihez a kormány programja kell, a jegybank minden intézkedésben partner lesz - mondta Matolcsy, aki arról is beszélt, hogy hibrid pénzügyi rendszerek jönnek létre, a jegybank vizsgálja a digitális jegybankpénz (CDBC) bevezetésének lehetőségét. A digitális fizetések felgyorsulnak, Magyarország ebben élen jár az azonnali fizetési rendszer bevezetésével.

Az nyer a jegybankelnök szerint, aki gyorsan átveszi és megvalósítja az új technológiákat, vagy gyorsan kitalál újakat, és azokat az élet minden területén használja. Magyarország sikeréhez nélkülözhetetlennek nevezte az egészség felértékelődését, az új egészségipart.