Eleget tett törvényi kötelezettségeinek tavaly a Magyar Nemzeti Bank (MNB): az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás fenntartása mellett támogatta a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulását - hangsúlyozta Matolcsy György jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden az MTI híre szerint.

Az MNB 2016. évi tevékenységei közül kiemelte, hogy a monetáris tanács újraindította kamatcsökkentési ciklusát, ennek eredményeként a jegybanki alapkamat historikusan alacsony szintre, 0,9 százalékra csökkent. Az MNB célzott, nem konvencionális eszközökkel elérte a 3 hónapos jegybanki betétállomány korlátozását, emellett a swap (kamatcsere) eszközök alkalmazásával a rövid futamidejű állampapírok kamatainak csökkenését.

2013-tól kezdve az MNB végig nyereségesen működött, 2016-ban 50 milliárd forint osztalékot fizetett be a központi költségvetésbe - mondta Matolcsy György.

Az elmúlt évben a jegybank folytatta az önfinanszírozási programot, a tartósan laza monetáris kondíciók hatására a hosszú futamidejű állampapírok hozamai is mérséklődtek. A hosszú futamidejű állampapírok átlagos hozama 480 bázisponttal, a rövid lejáratú papírok hozama 670 bázisponttal csökkent.

Tavaly a hozamok mérséklődésének hatására 500 milliárd forinttal csökkent a költségvetés kamatkiadása, egyúttal az államadósságon belül a devizaadósság aránya 25 százalék körüli szintre mérséklődött, ezzel jelentősen csökkent az ország sérülékenysége - mondta a jegybankelnök.

Tavaly fordulat következett be a vállalati hitelezésben, 2016-ban több mint 8 százalékkal bővült a kis- és középvállalatok (kkv) hitelállománya. A hitelezési fordulat hatására a beruházások is bővültek, a lakossági fogyasztás elkezdett nőni, az elmúlt évben mintegy 50 százalékkal emelkedett az új, lakás célú hitelek kihelyezése. A lakossági fogyasztás bővülése semmilyen módon nem veszélyezteti a hazai pénzügyi rendszer stabilitását - véli Matolcsy.

Így látja az ellenzék

Az MNB tevékenységét több ellenzéki felszólaló is bírálta a bizottsági ülésen. Szakács László (MSZP) több szempontból is kritikát fogalmazott meg a jegybank által létrehozott alapítványok tevékenységéről, megjegyezve, hogy az alapítványok tevékenységében "nem látható a prudencia". Felidézte, hogy miután az Európai Központi Bank tiltott állami finanszírozásnak nyilvánította az MNB alapítványainak állampapír-vásárlásait, a jegybanki alapítványok mintegy 83 milliárd forint állampapírt értékesítettek, azonban a Questor brókercég károsultjait még mindig nem kártalanították teljesen.

Schmuck Erzsébet (LMP) élesen bírálta a jegybank gazdálkodását, megjegyezve, jelentős pénzpazarlás folyik a jegybankban. Példaként felhozta, hogy pár éven belül a vezetők fizetését megduplázták, és a jegybanki dolgozók létszáma jelentősen megemelkedett. Közölte: az LMP felszólítja az MNB-t, hogy szüntesse be az alapítványok működését. Hozzáfűzte, hogy pártja a jegybank monetáris politikájával sem ért egyet, a jegybank önti a likviditást a gazdaságba, és ezzel felelőtlen hitelezésre ösztönzi a bankokat.

Szabó Tímea (független), a Párbeszéd politikusa azt kritizálta, hogy Matolcsy György rokonai hol jelentős állami támogatást kapnak, például egy sörfőzde megszerzéséhez, hol adókedvezményben részesülnek, máskor kedvezményes hitelhez jutnak, ami véleménye szerint megengedhetetlen. A devizahitelek forintosítása során az MNB-hez jutott mintegy 140 milliárd forintot a korábbi devizahitelesek pénzügyi gondjainak enyhítésére kellett volna fordítani, annál is inkább, mert a közeljövőben elinduló végrehajtási eljárások miatt kilakoltatások fenyegetnek több ezer lakót.

Galambos Dénes (Fidesz) ezzel szemben dicsérte az MNB tavalyi tevékenységét kiemelve, hogy az MNB hitelprogramjai, elsősorban a növekedési hitelprogram nagymértékben segítette a kkv-k fejlődését, ezzel a magyar gazdaság növekedését. Azt is fontosnak tartotta, hogy a jegybank társadalmi felelősségvállalási programja segítette például a kecskeméti felsőoktatást.

Válaszolt Matolcsy

Matolcsy György válaszában védelmébe vette a jegybanki alapítványok tevékenységét. Az alapítványok működése segíti, hogy új közgazdasági gondolkodás terjedjen el Magyarországon. A jegybank az úgynevezett kiválósági program során - részben az alapítványok tevékenysége révén - több száz egyetemista képzését segíti. Emellett a jegybank több egyetemet támogat, és tanszéket is alapított - hangsúlyozta a jegybank elnöke.

Az Index tudósítása szerint a Matolcsy a jegybank fizetési rendszerével kapcsolatban közölte, "botrány, hogy botrányosnak tartják" egyesek, ugyanis az MNB-alkalmazottak bérei a magyar pénzügyi szektor közepes sávját érik csak el, az unión belül pedig Magyarországnál csak Észtországban és Litvániában keresnek kevesebbet a bankárok.

A családjának sikereit firtató felvetésre Matolcsy a szokásos választ adta: Magyarországon senkit nem érhet hátrány a neve miatt, így az ő rokonai is ugyanúgy elindulhatnak uniós pályázatokon, mint bárki más, felesége pedig önszántából lemondott minden jegybanki alapítványi tisztségéről a házasságkötésük után.

Matolcsy azt mondta, meglátásuk szerint nincs szó túlfűtött gazdaságról és eszközoldali buborékról, a bankokkal pedig semmilyen formában nem kivételeznek, sőt: a fogyasztóbarát lakáshitelt például ellenállás fogadta a pénzintézetek részéről  írta az Index.

Jelezte: a forintosításból származó 136 milliárd forint az MNB eredménytartalékában van, de azt a jogszabályi előírások miatt egyébként is csak az államadósság csökkentésére lehet fordítani. A bizottság 9 igen, 4 nem szavazat mellett támogatta az MNB 2016. évi beszámolóját, illetve az erről szóló határozati javaslatot - írja az MTI.

A nyitóképen Matolcsy György látható az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén október 10-én. Jobbra Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke. Forrás: MTI Fotó/Kovács Tamás.