"Biztonsági hálóra van szükségünk, amelyben az EU/IMF megegyezés játssza a főszerepet" - mondta Matolcsy a Heti Válasznak adott interjújában, ami a hetilap holnapi számában fog megjelenni. Ezzel a miniszter újból megerősítette, hogy a kormány nem tervez lehívni összeget a leendő hitelkeretből. Elmondta továbbá, hogy az állam finanszírozási igényének piaci alapú kielégítése mellett szükség van egy keleti finanszírozási rendszerre is. A biztonsági háló ebből a három elemből épülhet fel (ezek alapján: piaci finanszírozás, IMF-megállapodás, mint védőháló és keleti pénzügyi csatorna - a szerk.)

A keleti finanszírozási rendszert illetően a miniszter nem árult el részleteket, az interjú előzetes anyagából legalábbis nem derül ki több. A Reuters felidézi, hogy nemrég egymilliárd eurós tervezett hitelkeretről szóló nyilatkozatot írt alá a kínai és a magyar fél.

Matolcsy elmondta még, az év egész első félévében kedvezőtlen maradhat a növekedés, miután az első negyedévben 0,7 százalékkal esett a GDP az előző év azonos időszakához képest (szezonális és naptárhatástól tisztítva pedig -1,5%- a szerk.). Az egész évre a kormány továbbra is 0,1%-os növekedést vár.

A tranzakciós adóról szólva pedig közölte, a javaslat még tárgyalóképes, beleértve az adó alapjának felső korlátját is (ami a javaslatból az előzetes információkkal ellentétben kikerült). Ma hasonlóan nyilatkozott egyébként Rogán Antal is.

Ugyanakkor a kormány általános adófilozófiája nem fog megváltozni - mondta, amennyiben a jövedelmi típusú adóktól a fogyasztást terhelők felé kíván elmozdulni.

A miniszter szerint a tranzakciós adó a 21. század olyan taktikai nukleáris fegyvere, amely lehetővé teszi számunkra, hogy versenyre keljünk az ázsiai országokkal a foglalkoztatásban.