A Nemzetgazdasági Minisztérium két héttel ezelőtt osztotta ki azokat a számokat a tárcáknak, amelyekből ki kell jönniük jövőre. A minisztériumoknak három munkanapjuk volt arra - meg egy hétvégéjük -, hogy a kézhez kapott keretszámot lebontsák bérekre, járulékokra, felújításra, bútor- és anyagbeszerzésre, fejlesztésekre, rezsire, más feladatok ellátására, és az irányításuk alá tartozó intézményeket is ugyanerre a munkára kérjék.

A rohammunka és a jövő évre fenntartani kívánt költségvetési szigor (a hiányt lejjebb kell szorítani) ahhoz vezetett, hogy érdemi egyeztetésre nem nyílott mód a tárcák és a költségvetés összeállításáért felelős NGM között, többtucatnyi vitás pont maradt. Ezek kerültek felszínre tegnap, egy nappal a kormányülés előtt a közigazgatási államtitkári értekezleten - mondta az [origo]-nak az értekezlet egyik résztvevője.

A tárcák olyan extra igényekkel álltak elő, amelyeknek a nagysága összesen meghaladja a 900 milliárd forintot is - tudta meg az [origo] a költségvetés összeállítására rálátó minisztériumi forrástól. A minisztériumok szerint ennyi pénzre lenne szükségük ahhoz az összeghez képest, amennyit a nemzetgazdasági tárca nekik szánt ahhoz, hogy minden feladatot el tudjanak látni. Minisztériumi forrásból úgy tudja a portál, hogy az NGM mindösszesen néhány kérésre bólintott rá, többtucatnyi, 800 milliárd forintot is túllépő extra igényt nem fogadott be, de nem is söpört le az asztalról, a döntést a mai kormányülésre hagyta. A viszonyítás végett: jövőre durván 700 milliárd forint lehet az államháztartási hiány, ezt több mint a duplájára emelné, ha a minisztériumok minden kérését teljesítené a kormány.

A mai kormányülés után még lesz két hete a kabinetnek, hogy a nyitott kérdéseket lezárja. A kormány június 15-ig be akarja nyújtani a költségvetési törvényjavaslatot, és a legfontosabb szavazást, amelyben rögzítik a hiány, a bevételi és kiadási főösszeg mértékét, valamint a minisztériumi keretszámokat, július közepén szeretné megejtetni a kormány a parlamenttel.