A pünkösdvasárnapra eső június 5-e helyett június 8-án (szerdán) éjfélig érvényesek a május havi és második félhavi bérletek a MÁV-Volán-csoport járatain - közölte a közlekedési válllalat csütörtökön. 

A hosszabbítást a Technológiai és Ipari Minisztérium kérte: a háromnapos hétvége után, a keddi munka- és iskolakezdés miatt sokan egyszerre vennék meg új bérleteiket. A mostani döntéssel azonban több nap áll rendelkezésre a júniusi bérletek megvásárlására, elkerülhető a sorban állás. A gyorsabb kiszolgálás érdekében a jegy- és bérletvásárláskor továbbra is érdemes az elektronikus értékesítő felületeket használni, például a MÁV mobilalkalmazást.

A tömegközlekedési cég közölte azt is, hogy a járványügyi veszélyhelyzet május végével megszűnt. Az egészségügyi, a védekezésben résztvevő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi dolgozók, az orvostanhallgatók, valamint a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők még két hétig, június 14-én éjfélig használhatják díjmentesen a társaságok vonat, busz és HÉV járatait.