Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szinte valamennyi élelmiszernek egyre feljebb megy az ára, így a zöldségek és gyümölcsöknél is komoly drágulás látszik. 

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) árkörképe szerint a tölteni való (tv) édes paprikából a kisebbek (35-70 milliméteresek) kilós ára idén március végén, április elején 1000 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 760 forinttal. A nagyobb - 70 milliméteresnél - nagyobb tv paprikák ára pedig 950 forintról 1300 forintra ugrott a Budapesti Nagybani Piacon. A lecsópaprika ára 620 forintról 815 forintra, azaz több mint 30 százalékkal nőtt. 

A paradicosmoknál sem jobb a helyzet. A fürtösökért mértettől függően 1050-1150 forintot kellett adni a hónap elején, ami 5-5 százalékos drágulást jelent. A gömbalakú paradicsomok kilós ára pedig 17-19 százalékkal 905 és 945 forintra emelkedett. 

A drágulásra számítani lehetett. Nagypéter Sándor, az 500 termelőt összefogó, paprikában és paradicsomtermesztésben erős, szentesi DélKertész vezetője márciusban azt mondta:  Bár Szentes fontos hajtató körzet, ahol folyamatosan fejlesztenek a termelők. Ez az innovatív termesztési forma ugyanis azt jelenti, hogy szabályozott környezetben, precíz, szinte izolált környezeti viszonyok mellett – többek között termálvízzel fűtött zöldségházakban - tudnak a zöldségek fejlődni. Az időjárás hatásai alól azonban így sem tudják teljesen függetleníteni magukat a termelők. Hozzátette: "A tavalyi első negyedében a fényszegény időjárás a zárt közegben végzett termelői tevékenységet befolyásolta negatívan, az április és a május rekordhideget hozott, ami a hidegfóliás ültetvényeknél okozott gondot, sok növény a fagyok miatt megfázott. Az időjárás mellett a termesztéshez elengedhetetlen alapanyagok, az úgynevezett inputanyagok árának emelkedése is negatív hatással volt zöldségtermelésre. Ráadásul a műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása, valamint az emelkedő kamatok idén is negatív hatással lesznek a friss piaci termékekre."