Csak este fél 8 előtt küldték el a törvényalkotási bizottság tagjainak az alkotmány nyolcadik módosításának módosított előterjesztését. A szöveg az eredetileg ismert - a Stop Soros törvénnyel összhangban hozott változtatásokhoz képest - két új ponttal egészült ki a fideszes képviselők indítványára.

Egyrészt a már korábban megismert résszel, mely gyakorlatilag megtiltaná a hajléktalanságot, az életvitelszerű közterületen tartózkodás törvényen kívül helyezésével. Valamint azzal, hogy kötelezővé tennék az állam minden szerve számára a keresztény kultúra védelmét.

Az indoklás szerint azért, mert enélkül nem létezne sem Magyarország, sem Európa, és a kontinensen olyan változások zajlanak, amik közepette ez a kultúra most védelemre szorul - írja a portál.

Az indítványt Harangozó Tamás szocialista képviselő tette fel a Facebookra. "A fidesz egy éjszaka alatt újra módosítja az alaptörvény-módosítását. Teljesen törvénytelenül olyan új szabályokat tesz bele, amik az eredeti javaslatban nem szerepeltek. Ezért egy kistelepülési jegyzőt is ki kéne rúgni" - kelt ki a szabályozás ellen a politikus.