Mint írják, a Magyar Fejlesztési Bank már dolgozik a kedvezményes hitelkonstrukció kialakításán, a részletes kondíciók hamarosan nyilvánosak lesznek. Az év végére akár már az összes eladásra szánt állami földterületet meghirdethetik - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Eszerint a földművelésügyi miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a földrészletek értékesítésére december 31-ig sor kerülhessen.

Az ügyletek, az önkormányzatoknál történő adásvételi szerződések egy hónapos kifüggesztése után, előreláthatóan március-áprilisban fognak zárulni - mondta a Magyar Idők megkeresésére Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, a parlament alelnöke.

Az állami tulajdonú földterületek eladásából származó bevétel az állami vagyont gyarapítja majd és kizárólag az ország fejlesztésére lehet felhasználni. A földrészleteket csak az állami földbirtok-politika irányelveivel összhangban, a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében lehet értékesíteni.

A Magosz, valamint a Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamara kezdeményezésére elinduló "Földet a gazdáknak" programban a földeket a helyben kialakult piaci ár feletti értéken hirdetik meg.