Az év első három hónapjában a termelés 10,2 százalékkal kisebb volt, mint előző év első három hónapjában, a termelői árak ebben az időszakban az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6 százalékkal emelkedtek.

Az év első három hónapjában az épületek építése 11,6, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal csökkent. Márciusban mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az egy évvel korábbitól: az építőipari termelés 5,8 százalékos mérséklődésén belül az épületek építése 1,7, az egyéb építményeken végzett munkák volumene 10,8 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Az épületek építésének a korábbi hónapokban tapasztaltnál kisebb csökkenése néhány nagyértékű, kereskedelmi, illetve ipari épületen végzett munkának köszönhető. A januári jelentős visszaesést követő, még mindig alacsony februári bázishoz viszonyítva szezonálisan kiigazított adatok alapján mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 10,8, az egyéb építményeké 1,5 százalékkal.

A márciusban kötött új szerződések volumene jelentősen, 35,3 százalékkal magasabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké 61,6, az egyéb építmények építésére kötötteké 12,7 százalékkal emelkedett. A növekedés néhány egyedi, kereskedelmi, egyetemi, egészségügyi épületekre, illetve gyorsforgalmi utakra kötött nagyértékű szerződés eredménye. Ennek köszönhetően az építőipari vállalkozások január-márciusban 31,9 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 11,1 százalékkal bővült az egy évvel azelőttihez képest, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 19,2, az egyéb építményeké 4,7 százalékkal nőtt. Az építőipar termelői árai az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal emelkedtek.
QP | Quality Placement