Az adósság rendezéséhez, nehéz helyzetük konszolidálásához nagy lökést ad majd, ha sikerül eladniuk a budapesti Jókai utcában található pártszékházukat, amely üresen áll. Több potenciális vevő is érdeklődik az ingatlan iránt, velük tárgyalnak, és bíznak benne, hogy rövid időn belül üzletet kötnek.

Szavai szerint nem olyan nagy esemény a pártok életében az eladósodás, amire általában kampány alatt vagy azt megelőzően kerül sor. A Fidesszel is ez történt korábban: a jelenlegi nagyobbik kormánypártnak 2008-ban több mint kétmilliárd forint tartozása volt, amelyet aztán visszafizetett. Az MSZP is így tesz majd.

Burány szerint a szocialisták nem bevándorláspártiak, a kvótareferendumról azonban az a véleményük, hogy rossz kérdéssel akarják az embereket az urnákhoz szólítani, aminek a Fidesz politikai pozíciójának erősítése a célja. Az MSZP azt kéri az állampolgároktól, hogy ne vegyenek részt a voksoláson. "Aki otthon marad, az Európában marad" - jelentette ki a politikus.