Bár a német kivitel továbbra sem képes dinamizálni a magyart, az első negyedévben legalább a tavalyi szinteket sikerült újra elérni − derül ki a KSH által kiadott külkeradatokból. A folytatással kapcsolatban továbbra is kérdés, mikor jön a trendforduló a gazdaságban és indul be az érdemi növekedés - ez attól is függ, hogy mennyire képesek felpörögni az exportra termelő nagy autógyártók, valamint hogyan alakul a régóta zsugorodó belső kereslet.

Szép lett a havi többlet

A KSH előzetes számai szerint a külkereskedelmi folyamatokban a jól sikerült januárral szemben az idei második hónap stagnálást, majd a március mérsékelt zsugorodást hozott. A ma publikált részletes adatok alapján hónapban az export forintértéke 1,1 százalékkal nőtt, az importé viszont 2,4 százalékkal csökkent a 2012-es bázishoz képest, míg euróban számolva a kivitel 2,6, százalékkal, a behozatal pedig egyenesen 5,8 százalékkal mérséklődött, míg a volumen az előbbinél 0,9 százalékkal, az utóbbinál pedig 3,2 százalékkal lett kisebb. A különböző fizetőeszközökben számított indexek közötti eltérést az árfolyamhatás okozta: idén márciusban a forint az euróhoz mérve 3,7, a dollárhoz képest 5,9 százalékkal gyengült.

Így a részletes adatok szerint 2013. márciusban a kivitel 2080 milliárd forintot (6,89 milliárd euró), a behozatal 1839 milliárdot (6,10 milliárd euró) tett ki. A kedvező irányú mozgások miatt a tavalyi közepesen magas havi aktívumot sikerült jócskán felülmúlni: a mérleg többlete márciusban 784 millió euró (az előzetes adata 753 millió euró volt) lett − szemben a 2012. márciusi 589 millióval.

Kissé javultak a cserarányok

A forgalom forintban mért árszínvonala 2013 első negyedévében importban 1,2 százalékkal csökkent, az exportban szinte nem változott, így a cserearány 0,8 százalékkal ja­vult. A forint árfolyama a dol­lár­hoz és az euróhoz képest alig változott.

Lassan múli a Nokia- és a Flextronics-hatás

A gépek és szállítóeszközök exportja 0,5, importja 1,7 százalékkal maradt el a 2012. január-márciusitól. A híradás-technikai hangrögzítő és -lejátszó készülék behozatalának csökkenése a ne­gyed­­éven belül hónapról hónapra lassult, kivitelt egyszámjegyű növekedés jellemezte. A közúti járművek exportja nőtt és folytatódott az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés for­gal­mának növekedése is.

A feldolgozott termékek export- és importvolumene 3,9, illetve 3,5 százalékkal haladta meg 2012-est. Több mint tizedével bővült a szerves vegyi termék exportja, a vas és acél, továbbá a műtrágya importja, illetve növekedett a műanyag-alapanyag mindkét irányú forgalma. Ezzel szemben az árufőcsoport kereskedelmében meghatározó részarányú gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitelének növekedése márciusra megállt, míg behozatala tovább csökkent.

Az energiahordozók behozatalának volumene 2,4 százalékkal haladta meg az előző évit. A kőolaj importja idén csaknem tizedével nőtt, a gázét viszont csökkent.

Az élelmiszerek exportvolumene 7,9, az importé 5,5 százalékkal csökkent 2012-höz képest. Tavaly október óta tart a ga­bonaexport visszaesése: az elmaradó kukoricakiszállítások miatt a forgalom az év első negyedévében csaknem kétötödével csökkent. A behozatalban a volumen­csökkenés hasonló mértékű árnövekedés mellett következett be. A legnagyobb csökkenést a cukor volumenében regisztrálta KSH.