A Napi Gazdaság cikke

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint 2009-ben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 9 százalékkal maradtak el a 2008. évi szinttől.

A növényi termékek termelőiár-színvonala 14, az élő állatoké és állati termékeké 4 százalékkal csökkent, míg a szolgáltatásoknál 5 százalékos volt a növekedés.

A másodlagos, nem mezőgazdasági tevékenység során előállított termékek ára átlagosan 7 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Szintén előzetes adatok alapján az AKI számításai szerint a mezőgazdasági termékek kibocsátása 11 százalékkal maradt el az előző évitől.

Ez némiképp meghaladja a korábbi elemzői várakozásokat, amelyek szerint az ágazat teljesítménye 2009-ben az előző rekordév teremtette magasabb bázis, valamint a nagyjából átlagosnak mondható időjárás és a csökkenő ráfordítások miatt mintegy 10 százalékkal csökkenhet.

Az AKI számításai szerint a múlt évben az ágazatban egy százalékkal emelkedett az összes mezőgazdasági munkaráfordítás.

Mindezek eredményeként 2009-ben az egy teljes munkaidős dolgozóra számított mezőgazdasági tevékenységből származó reáljövedelem 35,6 százalékkal csökkent, míg a nettó vállalkozói jövedelem reálértéke mindössze 43 százaléka a 2008-asnak.

Az ingadozó árak és a betakarítás óta tartó lanyha kereslet miatt a második félévben már 25-30 százalék közötti agrár GDP-csökkenésre számítottam, ám az előzetes adatok szerint még ennél is nagyobb lehet a visszaesés - mondta a Napi érdeklődésére Szabó Márton, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezető kutatója.

Az AKI adatai szerint az ágazat GDP-hez való hozzájárulása 37 százalékkal maradt el tavaly a 2008. évitől.

A kutató szerint 2010-re is átlagos időjárást feltételezve még az alacsonyabb statisztikai bázis mellett is további 5-10 százalékkal mérséklődhet az ágazat teljesítménye.

Az okok hasonlóak, mint az elmúlt évben: kevés a felhasználható likvid forrás, készpénz a szektorban, amit a termelők a jó hozamok megalapozására - minőségi vetőmag, elegendő műtrágya és növényvédő szer vásárlására - fordíthatnának.

Mivel még mindig kevés jele mutatkozik a gabonapiac élénkülésének - akár keresleti, akár áremelkedés szempontjából -, a termelők innen sem számíthatnak felhasználható forrásokra, a banki hitelezés megindulására pedig továbbra is csak várnak a gazdák. Ezért szaporodnak az intervenciós gabonafelajánlások is.